Matematika másként – Ha egy szobát nagyon sokszor kimeszelünk, akkor egy idő után elfogy
Az iskolai tantárgyak közül az egyike a leginkább kétesélyeseknek a matematika. Az, hogy valaki megkedveli vagy egy életre elmegy a kedve tőle, a tanítás mikéntjétől, a pedagógustól is függ. Jó tanárok lettek volna-e a Bolyaiak, és mi szükséges ahhoz, hogy a tanárok felkeltsék a diákok érdeklődését a tantárgy iránt? Erről beszélgettünk dr. Kása Zoltánnal és dr. Dávid Lászlóval, a Sapientia EMTE professzoraival.
Kása Zoltán szerint, amikor az iskolában a geometriát tanítják, röviden el lehet mondani egy Bolyai Jánoshoz vagy Farkashoz kapcsolódó történetet. „János például már kisgyerekként azt mondta az apjának, hogy a csillagok Domádon pont ugyanúgy látszanak, mint Vásárhelyen – vagyis messze vannak. Ötévesen pedig azt találta mondani, hogy ha egy szobát nagyon sokszor kimeszelünk, akkor el fog fogyni. Ugye, ha egy szobát nagyon, nagyon, nagyon sokszor kimeszelünk, elfogy, mert minden meszeléssel kisebb lesz a térfogata. Az ilyen példákat megjegyzik a gyerekek” – mondta a professzor.
Ha a matematikusok nyelvén próbáljuk tanítani a nem matematika szakos diákokat, néhány mondat után elveszítjük őket – erősítette meg Dávid László is. Úgy véli, ezért fontosak a rövid, anekdotikus történetek, amelyek emberközelbe hozzák a matematikát. Szemléletes példa a geometriai szerkezetek világa: a pekingi olimpiai stadion vagy a római Colosseum felépítésében is olyan matematikai struktúrák jelennek meg, amelyek segíthetnek megérteni bonyolult fogalmakat.
„Persze ez az én nézőpontom, a mérnök nézőpontja, aki nemcsak az egzakt matematikát szereti, és a diákjaimnak szoktam idézni egy-egy ilyen anekdotát. Például a cambridge-i diákok pohárköszöntőjét: emelem poharam az elvont matematikára, vaj’ ha találunk egy alkalmazást is neki.”
Kapcsolódó
Száraz vizsga dönt arról, hogy tanár lehet-e valaki
„Sajnos” a tanárokat csupán a tudásuk alapján alkalmazzák. „Egy nagyon száraz vizsgán kell átmennie egy tanárnak, amiben az, hogy hogyan tanít, mit csinál – hogyan érteti meg, hogy megszeretteti-e a diákokkal a tantárgyat – nincs benne. Ilyenformán egyértelmű: a fizika és a matematika tekintetében nem a 9–12. osztályokban veszítjük el a diákokat, hanem már 5–8-ban” – hangsúlyozza az egyetemi professzor.
Szerinte „nem az a lényeg, hogy befejezzék a tananyagot, és közben elveszítsék a diákok kétharmadát, hanem az, hogy fel tudják-e kelteni egy diák érdeklődését annyira, hogy otthon is azzal foglalkozzon, és a matematika legyen a tudása alapja. Nagyon-nagyon sokat kell dolgoznunk nekünk is azon, hogy ezekkel a példákkal a hétköznapi életben rávezessük őket, hogy van haszna”.
A tanári mesterség bizonyos tekintetben lemondás
Arra a kérdésünkre, hogy milyen tanárok lettek volna a Bolyaiak – akár apa, akár fia –, Dávid László egy közelebbi példával élt. „Ajtai Lőrinc, aki nukleáris fizikával foglalkozott, döbbenetesen jó fizikus volt, viszont gyakorlati érzéke semmi, de kiszámította azoknak a gyorsítóknak az elméletét, amivel ma az orvosi kezeléseket végzik. Minden számítógép nélkül, amit ugye utólag valósítottak meg. Nagyon jó kutató volt, de sajnos alap fizikatudás nélkül nem értetted meg, mit mondott. Tehát roppant rossz tanár lett volna.
Kapcsolódó
A tanári mesterség bizonyos tekintetben lemondás. „Lemondás, mert például tanárként magas szinten értek valamit, mégis úgy próbálom elmondani azt, hogy egyszerű legyen, amit megértenek. Tehát nem a kutatással, nem az eredményekkel foglalkozom, hanem nagyon sok esetben azzal, hogy az általam ismert anyagot egyszerűsítsem, „butává” tegyem, és sokan ezt nem vállalják” – tette hozzá Dávid László.
CSAK SAJÁT