Másodszor is elkapta a koronavírust a védelmi miniszter

Házi elkülönítésbe került szerdától Vasile Dîncu védelmi miniszter, miután megfertőződött a koronavírussal.

Vasile Dîncu védelmi miniszter | Fotó: AgerpresDîncu egy Facebook-bejegyzésben közölte csütörtökön, hogy elkapta a betegséget – immáron másodszor –, ezért lakhelyi elkülönítésbe került, de nincsenek tünetei, jól érzi magát.

Azt írta, csak a fizikai találkozókat mondta le erre az időszakra, minden más teendőjét el tudja látni távmunkában.

Emlékezetes, hogy Vasile Dîncu volt az első, aki megszegte a textilmaszkok használatát betiltását előíró kormányhatározatot, januárban a rendelkezés megjelenésének másnapján egy textilmaszkban mutatkozott egy katonai parádén, utóbb pedig azzal magyarázkodott, hogy a stábjának tagjai készítették számára a speciális védőfelszerelést úgy, hogy egy egészségügyi maszkra rávarrtak egy textilmaszkot.

Kapcsolódók

Kimaradt?