Marosvásárhelyi RMDSZ: Kovács Mihály Levente az elnökjelölt

Véglegesítették a marosvásárhelyi RMDSZ és a körzeti szervezet tisztújításának jelöltlistáit. A megyei szervezet közleménye szerint a városi RMDSZ elnöki tisztségére Kovács Mihály Levente, a Maros megyei tanács alelnöke tette le jelölési iratcsomóját.

A Marosvásárhelyi RMDSZ-ben a jóváhagyott tisztújítási szabályzat szerint a belső választásokra kétlépcsősen került sor, amelynek koordinálásáért egy háromtagú bizottság felelt – közölte a Szövetség Maros megyei szervezetének sajtóirodája. Hozzátették, miután lezárult a jelölési folyamat, ez a testület véglegesítette a jelöltek névsorát.

A tisztújításra először a jelenlegi kilenc lakónegyedbeli RMDSZ-körzetben közgyűlésen, majd ezt követően a városi szervezet szintjén küldöttgyűlés formájában kerül sor. A körzeti közgyűlések során megválasztják a körzeti szervezet elnökét, 2–2 tagot a városi választmányba, illetve a 4–4 körzeti küldöttgyűlési küldöttet. A körzeti tisztújítások időpontja augusztus 24., tudatta közleményében a Maros megyei szervezet.

A jelentkezési határidő mind a városi, mind a körzeti elnökjelöltnek, illetve körzeti és városi választmányi tagnak augusztus 11-e volt, a jelölések véglegessé válása augusztus 14-e. A megjelölt határidőre összesen 98 személy adta le a jelentkezési iratcsomóját.

A marosvásárhelyi városi szervezet élére Kovács Mihály Levente jelölését hagyta jóvá a választási bizottság. „Azt gondolom, hogy most a marosvásárhelyi magyarság jó helyzetben van. Ez a helyzet pedig nem egy ajándék, hanem ebbe a helyzetbe mi hoztuk magunkat, amikor kemény munkával elnyertük a marosvásárhelyi emberek bizalmát. Most pedig még keményebben meg kell dolgoznunk azért, hogy ez a bizalom megmaradjon és erősödjön. Ezért adtam le jelölésemet a marosvásárhelyi RMDSZ elnöki tisztségéért” – közölte Facebook-bejegyzésében a Maros megyei tanács alelnöke.

A körzeti elnökjelöltek között érvényes jelölési dossziét iktatott Vajda György, Körtesi Sándor Gábor, Ötvös Koppány-Bulcsú, Kovács Róbert-Zsolt, Ugron Gábor, Kelemen Attila Márton, Csíki Zsolt, Bíró Csaba Szilveszter és Barabási Attila Csaba, közölte a Maros megyei RMDSZ sajtóirodája.

Kapcsolódók

Kimaradt?