Marosvásárhelyen is fellobbant az adventi koszorú első gyertyája
Advent első vasárnapján Marosvásárhelyen is fellobbant a Marosvásárhelyért Egyesület által, a Bolyai téren felállított kültéri adventi koszorú első gyertyájának lángja. Az áldást Nagy László unitárius lelkész mondta, Kilyén Ilka színművésznő zenés-verses összeállítása tette ünnepibbé a hangulatot.
Az egyesület képviselője Molnár Imola a rendezvény megnyitóján közölte “Mindannyian tudjuk, hogy a közösségi eseményeknek, mint ez a mai is, itt a Bolyai téren, felbecsülhetetlen ereje van: megerősít bennünket abban a hitünkben, hogy életképes, erős közösség vagyunk.”
Kapcsolódó
Az óriás adventi koszorú gyertyáinak meggyújtásán, a karácsonyt megelőző négy adventi vasárnapon a történelmi egyházak képviselői vesznek rész. A mai eseményen Nagy László nyugalmazott unitárius lelkész szólt az egybegyűltekhez.
A lelkipásztor hangsúlyozta ez a karácsonyi várakozás nem arról kellene szóljon, hogy az üzeletekben szaladgáljunk ajándékokat vásárolni a szeretteinknek, hanem legyen az az ajándék egy ölelés, egy jó szó, minőségi együttlét. “Ha egy pár percre, pár pillanatra, pár órára, pár napra is, de érezzük azt, hogy felujjong, szabad a lélek, tiszta a lélek, mert ünnepel. Az adventi időszak nem más, nem lehet más, mint a karácsonyra való lelki készülődés, a várakozás, amikor kinyitjuk lelkünk ajtaját” - mondta Nagy László.
Az unitárius lelkész ezt követően közös imára szólította fel az egybegyűlteket és meggyújtotta adventi koszorún az első gyertyát. A rendezvényt majd Kilyén Ilka színművésznő az alkalomhoz illő verses-zenés műsora zárta a rendezvényt.
CSAK SAJÁT