Marcel Boloş pénzügyminiszter 12 milliárd lejes megtakarításról beszél

Az államháztartás konszolidálására kidolgozott intézkedéscsomagnak már 2023-ban mintegy 12 milliárd lejes megtakarítást kellene eredményeznie a költségvetésben - írta Marcel Boloş pénzügyminiszter a Facebookra. Közölte azt is, hoyg egyelőre nem születtek végleges döntések a kormánykoalícióban.

Boloş kifejtette, a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel és a pénzügyminisztérium szakértői csoportjával folytatott megbeszélésen arra a következtetésre jutottak, hogy a költségvetési hiány komoly veszélyt jelent, és itt az ideje a határozott cselekvésnek. Emlékeztetett, hogy Románia  „az egyetlen olyan ország az EU-ban, amelyet azért tartanak ellenőrzés alatt, mert folyamatosan többet fogyaszt, mint amennyit termel", és ezzel azt kockáztatja, hogy elveszíti a számára elkülönített uniós alapokat.

„Az első létfontosságú lépés, hogy az állam csökkentse a közkiadásokat és hatékonyabban használja fel a közpénzeket" - idézte az Agerpres a tárcavezető bejegyzését. A tervezett költségvetési intézkedésekkel kapcsolatban nyomatékosította, hogy egyelőre nem születtek végleges döntések a kormánykoalícióban. „Nem akarjuk felzaklatni sem a versenyszférát, sem a lakosságot, átláthatóan és integráltan fogjuk bemutatni mindazokat a javaslatokat és döntéseket, amelyeket a Ciolacu-kormány e téren hoz majd' - ígérte. Hozzátette, a végső tervnek olyan intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyek átsegítik Romániát ezen a kritikus időszakon, és lehetővé teszik a 75 milliárd euró összértékű beruházások megvalósítását.

Boloş szerint kritikus időszakot él át Románia Fotó: Marcel Boloş Facebook oldala

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a kormány ötven intézkedést magába foglaló sürgősségi rendelettel készül csökkenteni a költségvetési kiadásokat. Ciolacu szerint a koalícióban egyeztetett intézkedéscsomag a hazai közszféra 'első valós reformját' jelenti. „Itt az ideje, hogy azok, akik dolgoznak, megfelelő fizetést és bérpótlékokat kapjanak. Azok pedig, akik évtizedek óta pasziánszot játszani járnak be a munkahelyükre, nézzenek más állás után. Több mint 50 fajta bérpótlék van. Hihetetlen, hova jutott ez a jelenség (...)' - jelentette ki a kormányfő. Ciolacu szerint az intézkedéscsomag célja a makrogazdasági egyensúly megteremtése annak érdekében, hogy Románia növekedési kilátásai stabilak maradjanak. Alapelve pedig az, hogy a költségvetési kiadások lefaragásával párhuzamosan növelni kell az állam bevételeit is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?