Magyar-román projektekről tárgyalt Ionuţ Moşteanu és a magyar nagykövet

Magyarország bukaresti nagykövetét, Kissné Hlatki Katalint fogadta hétfőn hivatalában Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Az egyeztetésen a kétoldalú együttműködéssel, a NATO elrettentő és védelmi képességének megerősítéséhez nyújtott regionális támogatással, valamint kivitelezés alatt álló uniós projektekkel kapcsolatos témákról tárgyaltak – számolt be az Agerpres.

Kissné Hlatki Katalin nagykövet és Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter Fotó: MApN

A tárca közleménye szerint a román védelmi miniszter üdvözölte Magyarország részvételét a Bukaresti Kilencek és a Három Tenger Kezdeményezés regionális csoportosulásokban, hangsúlyozva, hogy Románia különleges jelentőséget tulajdonít az olyan közös projekteknek, mint a román-magyar közös békefenntartó zászlóalj vagy a TISZA többnemzetiségű műszaki zászlóalj.

Ionuţ Moşteanu kijelentette, hogy a közös katonai gyakorlatok és tevékenységek lehetőséget kínálnak a NATO-tagállamok közötti kohézió növelésére és az interoperabilitás megerősítésére. A román miniszter beszélt az Ukrajnának és a Moldovai Köztársaságnak, valamint a nyugat-balkáni országoknak nyújtott támogatás fontosságáról is, illetve hangsúlyozta, hogy Románia továbbra is elkötelezett, szilárd és aktív szövetséges marad a NATO keleti szárnya biztonságának biztosításában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?