Magyar prefektusa lett Maros megyének
A csütörtöki kormányülésen nevezték ki Barabási Antal-Szabolcsot Maros megye prefektusává. A Cuvântul liber szerint ez az első alkalom, hogy a megyének RMDSZ-es a kormánymegbízottja.
Mint azt korábban írtuk, a kinevezést egy koalíciós megállapodás előzött meg, amelynek értelmében ugyanaz a párt adja a prefektust, amelyik a tanácselnököt. A váltás esélyt adhat Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum újralakításának is, mivel eddig a prefektusok különböző módon igyekezték akadályozni az egyházi iskola ügyét. Barabási korábban a mezőgazdasági minisztérium államtitkáraként is tevékenykedett, prefektusi kinevezéséről csütörtökön határozott a kormány.
Az alprefektusi tisztségeket a szociáldemokrata Alexandru Cîmpeanu és a nemzeti liberális Ovidiu Butuc töltik be Maros megyében. Erről már korábban rendelet született, mint ahogyan például Alfatter Tamás-Ferencet is már február végén kinevezték Szatmár megye kormánymegbízottjává.
A törvényi meghatározás szerint a prefektus a kormány helyi képviselője, aki egy adott megye adminisztratív irányításáért felelős. A prefektus szerepe többek a kormányzati intézkedések végrehajtása. A prefektus a kormány rendeleteit és határozatait hajtja végre megyei szinten. Ő biztosítja, hogy a kabinet politikáját, döntéseit helyben is alkalmazzák. A prefektus felügyeli a megyei közigazgatást, segíti a helyi hatóságok munkáját, közvetít a kormány és az önkormányzatok között. A megyei válságkezelési struktúrák irányításáért is felel, például természeti katasztrófák vagy más sürgős helyzetek esetén. Figyelemmel kíséri, hogy a helyi közigazgatás, az önkormányzatok betartsák a törvényeket.
CSAK SAJÁT