Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében.

A közleményben tájékoztatott arról, hogy a marosvásárhelyi látogatása után az éjszakát Parajdon töltötte a Tisza Párt küldöttsége, ezzel is támogatva a beomlott sóbánya tragédiája miatt nehéz helyzetbe került helyi turizmust – írja az MTI.

Magyar Péter kiemelte: nem hagyja, hogy „a Fidesz tovább építse az oligarcharendszerét a határon túl.” Azt írta, a székelyföldi látogatásán tett ígérete szerint a Tisza-kormány a valódi fejlesztéseket és nem a politikai hűséget támogatja majd.

Hozzátette: „Székelyföldre érkezve meleg fogadtatásban volt része, a székelyföldiek többsége a hazai hazug, uszító propaganda ellenére barátsággal és nyitottsággal fogadta őket.” A közlemény szerint Magyar Péter újságíróknak arról is beszélt, hogy „a Tisza álláspontja szerint az nem a nemzet érdeke, hogy Erdélyben ugyanolyan oligarchikus rendszer alakuljon ki, mint Magyarországon”.

Tőkére és anyaországi támogatásra Székelyföldön is szükség van, de semmiképp sem úgy, hogy „Orbán Viktor és a Fidesz kialakít egy NER 2.0-át” – szögezte le. Hozzátette: „ezért a leendő Tisza-kormány azon fog dolgozni, hogy átláthatóan, a helyiek véleményét kikérve támogassa a külhoni magyarokat és fejlessze a határon túli magyar településeket a kultúra és a nemzeti összetartozás jegyében.”

A politikus hangoztatta: „nem szavazatokért jött Erdélybe, és továbbra is áll az ajánlata, szívesen ellátogat a háború sújtotta Kárpátaljára Orbán Viktor miniszterelnökkel.”

Kocsis Máté: „Csúnya bukta lett a Tisza Párt micro-Tusnád rendezvénye”

„Csúnya bukta lett a Tisza Párt micro-Tusnád rendezvénye” – írta a Fidesz frakcióvezetője a szombaton a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté szerint a Tisza párt elnöke nagy beharangozókat és komoly beszédeket ígért erdélyi rendezvényén, „nagy szitkozódásba kezdett a stábjával, gyalázta az erdélyieket, hisztizett, és megtiltotta, hogy bármilyen kép az engedélye nélkül kikerüljön a nyilvánosság elé”.

Magyar Péter „szeretett volna Orbán Viktort játszani Erdélyben, de senki nem volt rá kíváncsi.”

Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: elmarad a Nagy Tiszás Nemzetegyesítés, mert a határon túli magyarok számára az árulás a legnagyobb bűn.

Mint írtuk, a Nagyadorjánban zajló rendezvényről – amelyen szombat délután Magyar Péter is beszédet mondott – minden indoklás nélkül utasították ki a Maszol munkatársait. A helyszínen, a bejáratnál azt kérdezték tőlünk, hogy „milyen irányultságú” a portálunk, majd közölték: a Maszol nem szerepel azon a listán, amelyen a kedvezményezett sajtóorgánumokat tüntették fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?