Nem Kelemen Hunorral, hanem Markó Bélával találkozott Magyar Péter Erdélyben

A magyarországi Telex portál a Nagyadorjánban szervezett Közösségi Párbeszéd Táborról írt beszámolójában úgy fogalmaz, a Tisza Párt elnöke pénteken Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral találkozott, ám ahogy azt Magyar Péter a Facebook oldalán is posztolta, valójában Markó Bélával egyeztetett. FRISSÍTÉS: A portál javította a hibát, mint írják: „Cikkünk eredeti verziójában tévesen szerepelt, hogy Magyar Péter Kelemen Hunorral, az RMDSZ mostani elnökével találkozott Marosvásárhelyen, javítottuk, hogy Markó Bélával, a párt volt elnökével találkozott.”

Utólag javították a hibát | Fotó: képernyőmentés

Magyar Péter bejegyzésében úgy fogalmaz: „informális egyeztetést folytattam Marosvásárhelyen Markó Béla egykori román miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ alapítójával, korábbi elnökével, az erdélyi közélet meghatározó alakjával.”

Ahogy arról  korábban mi is beszámoltunk, még május végén Nagyváradra látogatott a Tisza Párt elnöke. A politikus vegyes fogadtatásban részesült a városban, ahol támogatók és tiltakozók is megjelentek. Magyar akkori sajtótájékoztatóján nehezményezte, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus, képviselő sem fogadta őt. „Az RMDSZ a Fidesz kottájából játszik. Azért vannak benne az Európai Néppárt frakciójában, hogy valaki kémkedjen, és valaki tudja a háttérből húzogatni a szálakat” - mondta egyebek mellett a Tisza Párt vezetője. Kelemen Hunor Tusványoson Magyar Péter nagyváradi kijelentéseivel kapcsolatban azt mondta: „amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”. „Ez egy butaság, nem is akarok reagálni rá” – fogalmazott az RMDSZ elnöke a Tisza Párt elnökének nyilatkozatával kapcsolatban.

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője közösségi oldalán reagált az elhangzottakra. „Nem emlékszem, hogy én vagy a kollégáim Magyar Péterről illetlenül beszéltünk volna, vagy olyasmit állítottunk volna, aminek semmilyen igazságtartalma nincs. Az illető férfi még kisgyerek volt, amikor az RMDSZ ahhoz a politikai pártcsaládhoz csatlakozott, amelyből később az Európai Néppárt megalakult. Jó lenne, ha Magyar Péter nem beszélne butaságokat, nem lenne tiszteletlen, és tenne egy kevés erőfeszítést, hogy megismerje az erdélyi magyarokat.

Mint írtuk, a Nagyadorjánban zajló rendezvényről – amelyen szombat délután Magyar Péter is beszédet mondott – minden indoklás nélkül utasították ki a Maszol munkatársait. A helyszínen, a bejáratnál azt kérdezték tőlünk, hogy „milyen irányultságú” a portálunk, majd közölték: a Maszol nem szerepel azon a listán, amelyen a kedvezményezett sajtóorgánumokat tüntették fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?