Magánkonyhákkal pörgetnék a helyi turizmust Szilágyperecsenben

A Szilágyperecseni Polgármesteri Hivatal együttműködve az Országos Hegyvidéki Ügynökséggel szakmai tanfolyamot szervez, azok jelentkezését várják, akik érdekeltek a helyi gasztronómiai pont létrehozásában, működtetésében. Elsősorban azokra számítanak, akik magánkonyhát létesítenének, hogy tradicionális, helyi jellegű étkeket készítsenek és értékesítsenek.

Boncidai Csaba RMDSZ-es polgármester elmondta: országszerte megjelentek és kialakulóban vannak azok az elképzelések, tervek, amelyek biztosítják egy adott településnek a turisztikai faluhoz való csatlakozását. Szilágyperecsen is ezen dolgozik, jelenleg a szükséges dokumentumok összeállítását végzik, és bár még kezdetleges fázisban vannak, céljuk, hogy a községet helyi turisztikai községgé nyilvánítsák.A szerző fotóiEnnek a hozománya gazdasági szempontból fontos. Ha megkapjuk ezt a besorolást, akkor a helyi vállalkozók a turisztikai fejlesztés terén könnyebben jutnak hitelhez. Úgy érezzük, hogy ez egy ugródeszka ahhoz, hogy megvalósuljanak azok az elképzelések, létesítmények, amelyek hírnevet hoznak a falunak. Ha megnézzük a Nyugatot, és Magyarország nyugati részét, vagy ha a keleti felében is végigmegyünk, azt látjuk, hogy nagyon sok helyen hoztak létre kiadó szobákat, ami nem szégyen. Az 1990-es években furcsa volt számunkra a »zimmer frei« felirat, nem értettük, hogy mit fed. Már akkor azokon a vidékeken rájöttek, hogy a helyi turizmusnak helye van, mert a turizmus a béke iparága. A turisták oda mennek, ahol jól érzik magukat, ahol kapnak valami maradandót, ami megmarad az emlékeikben” – mondta a polgármester. Boncidai CsabaA turizmus gazdasági vetülete is lényeges. A helybéliek könnyebben értékesítik terményeiket, és fellendül a helyi gasztronómia. „Amint összegyűl 20-30 érdeklődő, elindítjuk a tanfolyamot. Most a szervezés kezdetleges fázisában vagyunk. Az Országos Hegyvidéki Ügynökséggel karöltve a helyi gasztronómiai központok megvalósítására szeretnénk az embereket felkérni, és e téren szaktanácsot adni, hogy elindulhassanak, és működtethessék ezeket a pontokat, mert nincs olyan család, ahol ne készítenének egy jellegzetes ételt, amit még a nagyszülőktől, nagymamáktól tanultak, ők főztek. Ezeket nem szabad elfelejteni, meg kell ismertetni másokkal, és téli estéken tradicionális ízekkel tradicionális vacsorát lehetne szervezni, és az elkészített étkeket értékesíteni lehetne” – zárta a polgármester.

A helybéliek szerint a kezdeményezés a helyi turizmus fellendülését eredményezné. A tanfolyamot a helyi iskolában tartják majd, érdeklődni a helyi önkormányzatnál lehet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?