banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ludovic Orban: az a miniszter, aki támadja a kormányfőt, menjen haza!

Florin Cîţu miniszterelnök továbbra is élvezi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatását – szögezte le hétfőn Ludovic Orban, aki szerint fel sem merül a kormánykoalíció jelenlegi politikai konfigurációjának módosítása. A kormányfő pedig kijelentette, hogy a minisztereket a konkrét teljesítményük alapján fogják kiértékelni.

A PNL vezetőtestületének ülését követően Orban leszögezte: a kormány fő erejét adó alakulat vállalta a kormányzás felelősségét, és mindent megtesz a jó kormányzás érdekében.

„Mi nem játszunk Románia sorsával. Eldöntöttük, hogy ennek a kormánynak Florin Cîţu a miniszterelnöke, ehhez tartjuk magunkat, komolyak vagyunk és megyünk tovább. Arra biztatjuk koalíciós partnereinket is, hogy tegyék félre mindazt, ami elválaszt bennünket, inkább arra koncentráljunk, amit az emberek elvárnak tőlünk: a jó kormányzásra" – fogalmazott.

Orban szerint „Nem akar tagja lenni a kabinetnek az a miniszter, aki támadja a kormányfőt”. A liberális pártelnök szerint „a világ összes demokráciájának működési logikája” arra épül, hogy „nem támadod sem a miniszterelnököt, sem a koalíciós partnert. Aki nem e szerint jár el, az nem akar a kabinet tagja lenni”. Meglátása szerint a miniszterelnököt – legtöbbször ok nélkül – az ellenzék szidja, de ez elfogadhatatlan a koalíciós partnerek és főleg a kabinet tagjai részéről.

„Ez a kormány működési logikájának kérdése. Ha egy miniszter támadja a kormányfőt, akkor menjen haza, a mi szempontunkból a dolgok egyszerűek. Csakúgy, mint az az alkotmányos megoldás, amelyet a leváltott miniszter esetében is alkalmaztak"- mondta Orban.

Ludovic Orban és Florin Cîțu

Közben Florin Cîţu miniszterelnök kijelentette: a minisztereket konkrét teljesítményük alapján fogják kiértékelni.

„Az általam vezetett kabinet valamennyi tagját annak alapján értékeljük ki, amit megvalósított, nem az alapján, amiről állítja, hogy megvalósított" – nyomatékosította Cîţu a PNL vezetőtestületének ülését követően, amikor arról kérdezték, milyen intézkedéseket terveznek azon miniszterek esetében, akik bírálták Vlad Voiculescunak az egészségügyi miniszteri tisztségből való menesztését követően, például Cătălin Drulă szállításügyi miniszter, aki „politikai zombinak" nevezte a kormányfőt.

Kapcsolódók

Kimaradt?