Lemondott Bukarest alpolgármestere

Lemondott tisztségéről Bukarest USR-s alpolgármestere, Horia Tomescu.

Az elöljáró lemondásáról a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) számolt be egy pénteki közleményben. Az alakulat képviselői szerint Horia Tomescu személyes okokkal indokolta döntését.

Fotó: Horia Tomescu Facebook-oldala

„Megtiszteltetés volt számomra a pártot képviselni ebben a tisztségben, minden időmet a fővárosi polgármesteri hivatalnak szenteltem, sikerült újjáépítenem azt, amit mások leromboltak, és takarékoskodni ott, ahol mások pazarolták a pénzt” – idézték a közleményben Tomescut.

A párt megköszönte a tisztségéből távozó alpolgármester munkáját, és közölte, hogy rövidesen egy másik személyt nevesítenek a helyére, hogy Nicuşor Dan főpolgármesterrel együtt „folytassa az elkezdett projekteket és a korrupció elleni elszánt küzdelmet”.

Tomescu személyes Facebook-oldalán is bejelentette döntését. Bejegyzésében politikai pályafutása legjelentősebb időszakaként jellemezte alpolgármesteri megbízatását. A főpolgármesteri hivatalban ugyanakkor az ő fennhatósága alá tartozott az egészségügyi hálózat, közte a Bukaresti Kórházak és Egészségügyi Szolgáltatások Igazgatósága (ASSMB), amelynek aligazgatója ellen pár napja indítottak bűnvádi eljárást kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt, mint ahogyan a Colentina kórház menedzserét is korrupcióval vádolták meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?