Leköszönt Szabó Zsolt Hargita megyei prefektus

Érdekesnek és tartalmasnak nevezte a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal élén eltöltött hónapokat Szabó Zsolt prefektus. Az USR–PLUS pártszövetség Hargita megyei szervezetének elnöke visszatér a katedrára.

Sajtótájékoztató keretében köszönt el hivatalától Szabó Zsolt, a tisztségéből felmentett Hargita megyei prefektus. A politikus szerint rövid, ám intenzív és érdekes időszakot töltött el a kormányhivatal élén. Köszönetet mondott munkatársainak, illetve a vele együttműködő helyi vezetőknek, intézményeknek, valamint újságíróknak is. A búcsúzó prefektus elmondta: visszatér a tanításhoz és a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Műszaki Szakközépiskolában folytatja pedagógusi munkáját.

„Érdekes és szép időszak volt az itt eltöltött öt és fél hónap. Közel lehettem az emberekhez, segíthettem ott, ahol segítségemet kérték, jelen voltam, ahol ezt szükségesnek éreztem. Politikusként és emberként is sokat jelent nekem a prefektúra élén eltöltött időszak” – fogalmazott Szabó Zsolt. Hozzátette: fontos volt számára az őt körülvevő emberek hozzáállása, segítsége.

A Maszol érdeklődésére a volt prefektus úgy fogalmazott: a történések nem vették el a kedvét a politikai szerepvállalástól, sőt, a mostani helyzet még inkább arra készteti, hogy bebizonyítsa, másképp is lehet politizálni.

„Sajnos, ami ezen a héten történt, nem a politikához sorolható. Amikor önös érdekekről van szó, és olyan helyzetekről beszélünk, amelyek nem idevalók, egyértelműen nem a hétköznapi ember, a szavazó van középpontban, és minden megkérdőjeleződik (ami politika)” – emelte ki Szabó.

Újságírói kérdésre a leköszönő politikus úgy fogalmazott: a belpolitikai válság legalább októberig el fog húzódni. Hozzátette: reményei szerint nem lesz tartós ez az instabil állapot, mivel az „senkinek nem hoz jót”.

„Lehet politizálni másképp is. Ahogy korábban is mondtam: a politika olyan, amilyenné mi tesszük. A mostani politikai helyzetben nem találom magam, Nem helyeslem ezt a szituációt és nem értek egyet azzal, hogy az embereket manipuláljuk és félrevezessük” – fogalmazott Szabó Zsolt.

Szabó Zsolt felmentését követően Marius Țepeluș, a liberális párt (PNL) által nevesített alprefektus látja el a prefektusi teendőket – hangzott el.

(Borítókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?