Leégett az előpataki fürdőközpont: túlmelegedett kémény okozott negyedmillió eurós kárt

Nem megfelelően kitisztított és túlmelegedett kémény miatt kiégett az előpataki fürdő és kezelőközpont. A Kovászna megyei tűzoltókat vasárnap riasztották, hogy lángokban áll a „Borvizek útja” program keretében épített előpataki fürdő és kezelőközpont.

A katasztrófavédelmi felügyelőség két tűzoltókocsival és egy SMURD rohammentővel, valamint sérültek mentésre alkalmas járművel sietett a helyszínre, de a Brassó megyei tűzoltóság és helyi önkéntes tűzoltók is részt vettek a lángok megfékezésében. Az előpataki fürdőközpont épületben tartózkodók időben kimenekültek, így személyi sérülés nem történt, ám az anyagi kár jelentős, hiszen leégett az épület tetőszerkezetének jelentős része.

Fotók: Kovászna megyei katasztrófavédelem

A háromszéki katonai tűzoltóság hétfőn megállapította, hogy a tüzet a nem megfelelően kitakarított és emiatt túlhevült kémény okozta. Nicolae Cucu előpataki alpolgármestere szerint a lángok szinte teljesen elpusztították a 800 ezer euróból felhúzott épület tetőszerkezetát, a kárt mintegy 250 ezer euróra becsülik. A tüzet közel hat órán keresztül oltották, ezidő alatt leégett a tetőszerkezet, megrongálódott a vízvezetékrendszer és a bútorzat is. A polgármester szerint jelenleg a kárfelmérés zajlik, majd utána vizsgálják meg, hogy az előpataki önkormányzat hogyan tud pénzt szerezni a kezelőbázis újjáépítésére.

A 2010-es évek elején Kovászna megyében öt fürdő és kezelőközpontot építettek, az előpatakin kívül ilyen van még Oltszemen, Málnásfürdőn, Hatolykán és Bölönben. Ezekben meleg és hideg vizes medence, szauna várja a vendégeket. A „borvizek útja” projekt keretében épült fürdőközpontok azonban többnyire veszteséget termelnek, ezért közülük többet bezártak, az előpataki fürdőközpont működtetését viszont a helyi önkormányzatnak eddig sikerült megoldania.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?