Látványetetésekkel készülnek az állatok világnapjára Marosvásárhelyen

Különleges programokkal várják a látogatókat október 4-én, az állatok világnapján a Marosvásárhelyi Állatkertben. Többek között azt is megmutatják, hogyan készülnek az állatok a télre, és az is kiderül, miként segíthetünk nekik a hideg hónapokban – tájékoztatott az intézmény sajtóirodája.

Az állatkert a Milvus Csoporttal közösen állította össze az ünnepi programot. A nap a Zöld Házban kezdődik, ahol a Milvus szakemberei mesélnek arról, hogyan készülnek az állatok és a természet a téli időszakra.

Nem repülnek el innen a mentett gólyák | A szerző felvétele

Ezt követően látványetetéseken vehetnek részt az érdeklődők. Délben a fehér gólyák etetését lehet megnézni, fél egytől a szarvasok, 13 órától az ázsiai elefántok, 13.30-tól a Bennett-kenguruk és az emuk kerülnek sorra.

Közölték, az állatok világnapjához kapcsolódó programokkal a felelős állattartásra, a fajok védelmére és a természet egyensúlyának fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.

A Marosvásárhelyi Állatkert bejárata | Fotó: A szerző felvétele

A rendezvényen felár nélküli belépőjeggyel lehet részt venni.

A Marosvásárhelyi Állatkert Románia legnagyobb állatkertje, ahol a fajmegőrzés mellett a környezeti nevelés és az ismeretterjesztés is fontos szerepet kap. Az intézmény célja, hogy az ott élő állatok számára biztonságos, természetközeli környezetet biztosítson, ugyanakkor a látogatók figyelmét is ráirányítsa a természet és a biodiverzitás védelmére – hangsúlyozzák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?