Lasconi még próbálkozik

Továbbra is Elena Lasconi a párt jelöltje az elnökválasztáson, jelentette ki hétfőn Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője.

A politikus az RFI-nek nyilatkozva azt szorgalmazta, hogy az Európa-barát pártok vagy legalább a jobboldali alakulatok indítsanak közös államfőjelöltet.

„Az első elnökválasztási forduló eredményéből kiindulva úgy gondolom, hogy szükség van bizonyos mértékű összefogásra, hogy ne juthassanak be ismét szélsőséges jelöltek a második fordulóba” – idézi az USR országos vezetőségének tagját az Agerpres hírügynökség.Még reménykedik | Fotó: Elena Lasconi Facebook oldalaNăsui szerint mielőbb ki kell tűzni az elnökválasztás új időpontját, hogy kiszámítható legyen a választási menetrend. Ez szerinte kizárólag politikai akarat kérdése, mert a törvények nem szabályozzák, hogy mi történik, ha az alkotmánybíróság megismételteti az elnökválasztást. Hozzátette: gondoskodni kell arról is, hogy többé ne ismétlődhessen meg az, ami a november 24-i első fordulóban történt.

Elmondta azt is, hogy szerinte az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat „egy atombombával ért fel”, tekintettel arra, hogy korábban a testület hitelesítette az első forduló eredményét. Közölte, hogy az USR több bizonyítékot vár, mint amennyit a titkosítás alól feloldott titkosszolgálati jelentések tartalmaznak.

„A választások megismétlését külföldi hatalmak, állami szereplők beavatkozásával indokolták, (...) ami valóban tűrhetetlen, de ezt is be kell bizonyítani” – magyarázta, hozzátéve, hogy az USR várja az ügyben indított ügyészségi eljárások eredményeit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?