Elena Lasconi: a TikTok orosz robotjai nem tudják tönkretenni a demokráciát
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, a párt államfőjelöltje a kilenc órai exit poll eredmények közzététele utáni felszólalásában óvatosan viszonyult a számokhoz az előző heti, elnökválasztások alkalmával tapasztalt meglepetések után. Mint mondta, nagyon sok emberrel találkozott az elmúlt héten, akik kifejezték neki aggodalmukat, hogy mi történik az országban.
„A demokráciáért, a békéért és az egymás közötti megértésért imádkoztam. Mi, együtt csodákat művelhetünk. Ha összefogunk, akkor a TikTok orosz robotjai nem tudják tönkretenni a demokráciát. Nincs, ahogy ezt megtegyék. Nem felejtettük el a tankjaikat, amikor elfoglalták az országot, és nem felejtettük el, mennyi szenvedést hoztak” – fogalmazott a politikus.
Mint mondta, érti, hogy miért haragos, frusztrált a társadalom, ez pedig annak az eredménye, amit a régi politikusok műveltek az elmúlt 35 éveben: ők hozták létre azt a rendszert, ami most feldühitette a román népet. Hozzátette, az elmúlt napok egy rémálom volt, mert rájött arra, hogy nem jelöltekről és politikáról van most szó, hanem a demokráciáról, illetve arról, hogy bent marad-e Románia az Európai Unióban és a NATO-ban.
Elena Lasconi ígéretet tett arra, hogy minden román elnöke lesz, és megvédi az országot Oroszországtól. Hozzátette, biztos benne, hogy végül az igazság, a törvény győzedelmeskedik. A pártelnök nem tért ki még arra, hogy mely más politikai alakulatokkal lennének hajlandók tárgyalni az esetleges kormányalakításról, mint mondta, ezekkel a nyilatkozatokkal megvárja a szavazatszámlálás hétfői eredményeit.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség a CURS közvélemény-kutatása szerint a képviselőházban 15,50 százalékos, míg a szenátusban 15,60 százalékos eredményt ért el.
CSAK SAJÁT