Közvitára bocsátották az iskolaigazgatók versenyvizsgájának módszertanát

Közvitára bocsátotta pénteken honlapján az oktatási minisztérium az iskolaigazgatók versenyvizsga-metodológiájának tervezetet.

A dokumentum szerint az iskolaigazgatónak és az iskolaigazgató-helyettesnek egyidejűleg meg kell felelnie egy sor követelménynek: felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie, állandó munkaszerződéssel rendelkező iskolai tanári állása kell hogy legyen, legalább 5 éves szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie az iskolai oktatásban, az elmúlt két évre vonatkozóan „nagyon jó” minősítéssel kell rendelkeznie.

Nem lehet iskolaigazgató vagy iskolaigazgató-helyettes az, akit az elmúlt tanévben fegyelmi eljárás során szankcionáltak, akinek büntetőeljárás során a bíróság megvonta a jogát vezetői tisztség betöltésére, aki egészségileg nem megfelelő a feladatok ellátására, vagy aki együttműködött a Szekuritátéval.

A tervezet értelmében a jelentkezőknek 50 kérdéses, maximum 120 perc alatt kitöltött teszt révén kell igazolniuk, hogy megfelelő kompetenciákkal bírnak az oktatási menedzsmenttel járó feladatok ellátására. Minden kérdés 2 pontot ér, a jegy kiszámításakor az elért pontszámot osztják tízzel.

Ezt követően egy interjúra kerül sor, amely 60 percet tart. A jelentkező bemutatja az iskolára vonatkozó fejlesztési tervét, a bizottság ennek alapján teszteli stratégiai, operatív, kommunikációs és vezetői képességeit, majd problémamegoldó, illetve digitális készségeit is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az írásbeli megmérettetésen azok a jelentkezők jutnak tovább, akik legalább 7-est kaptak. Az interjún csak azok vehetnek részt, akik az írásbelin átmenő jegyet értek el - olvasható a tervezetben.

A javasolt ütemterv szerint az írásbeli vizsgára június 21. és 30. között lehet jelentkezni az erre a célra létrehozott informatikai platformon. A pályázatokat július 1-8. között értékelik.

Az írásbeli vizsgát július 27-én tartják, az eredményeket pedig ugyanazon a napon teszik közzé. A fellebbezéseket július 27-én és 28-án lehet benyújtani, a végleges eredményeket pedig július 30-án hozzák nyilvánosságra.

Az interjúkra október 11. és november 26. között kerül sor, a kinevezési döntések pedig december 13. és 20. között születnek meg a tervezet szerint.

(Címlapfotó: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?