Közel 150 esztendős házat restaurálnak Szászfehéregyházán

Bővül a Brassó megyei Szászfehéregyházán (Viscri) az idegenforgalmi látványosságok listája: egy közel 150 esztendős, hagyományos száz háztartást restaurálnak egy több mint kilenc millió lej értékű projekt keretében – tájékoztatott szerdán a központi régióért felelős fejlesztési ügynökség.

Közleményük emlékeztetett, hogy Szászfehéregyháza a világörökség része, történelme a tizenkettedik századra nyúlik vissza. Ismertségét viszont a jelenlegi brit királynak, Károlynak köszönheti, aki még trónörökösként, 2006-ban vásárolt ott egy házat.

Felújjítják | Fotó: ADR

A „Szászfehéregyházi Házunk” nevű projekt révén a falu 140. házszámmal ellátott gazdaságát újítják fel, hogy utána megnyissák a látogatók előtt. Különböző kézművesműhelyeket, főzőtanfolyamot szerveznek majd ott. Restaurálják a házat, a melléképületeket és a csűrt is, ugyanakkor például a szőlőt felfuttatják majd a ház falára, az udvaron lesz kút és egy régi körtefa is, hogy a régi idők hangulatát élethűen bemutassák.

A közlemény kiemelte, hogy a faluba 17 fiatal család költözött a közelmúltban. Bukarestből, Kolozsvárról és Németországból települtek le ott, hogy élettel töltsék meg a települést. A 140. házszámmal ellátott ingatlant a helyi közösség kulturális események szervezésére és különböző helyi ünnepségek helyszíneként is használhatja majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?