Koronavírus: éves mérleget vont a háromszéki közegészségügyi hatóság

A szerző felvételeKovászna megyében közel egy éve, 2020. március 11-én azonosították az első koronavírus fertőzöttet egy Olaszországból hazatérő 53 éves Kovászna városi asszony személyében. Azóta a hivatalos adatok szerint 5 980 háromszéki fertőződött meg a vírussal és 204-en veszítették életüket a fertőzés szövődményeként.

„Bár az egészségügy és az illetékes hatóságok nem voltak felkészülve egy ilyen mértékű járványra, nem volt tapasztalatuk egy ilyen helyzet kezelésében, ám helyi szinten sikerült ellenőrzés alatt tartani” - összegezte a koronavírussal kapcsolatos éves tapasztalatokat Ágoston László. A Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője a sajtónak rámutatott: néhány hete országos szinten Háromszék azon megyék közé tartozik, ahol legkevesebb a koronavírus fertőzöttek száma.

A prefektúra adatai szerint Háromszéken jelenleg 0,83 ezrelék a 14 napra számolt fertőzöttségi mutató. Az igazgató szerint mindenkit tesztelnek koronavírusra, aki ezt kéri, így az alacsony fertőzöttségi mutatót nem lehet a kevés számú PCR teszttel magyarázni. A közel 200 ezer lakosú Kovászna megyében a járvány kitörése óta 38 930 PCR tesztet végeztek el, amiből 278-at az elmúlt 24 órában.

Jelenleg két településen - Dobollópatakon és Maksán – haladja meg a fertőzési mutató a 3 ezreléket, 94 háromszéki településen nem jegyeztek egyetlen fertőzöttet sem, a többi településen az incidencia 1 és 3 ezrelék között van.

Nemrégiben András Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere is értékelte az elmúlt évet. Mint kifejtette, sokat javult a betegek kezelési eljárása, az intézményben fejlesztések történtek, egy PCR laboratóriumot is létrehoztak, amit a jövőben más betegségek azonosítására is használnak. Negatívum viszont, hogy megnőtt azon páciensek száma, akik súlyos állapotban kerülnek kórházba.

Kapcsolódók

Kimaradt?