Környezetvédelmi miniszter: jobban teljesített a betétdíjas rendszer, mint várták

A rendszerváltás utáni legnagyobb körforgásos gazdasági beruházásnak és az eddigi legnagyobb romániai köz-magán társulásnak nevezte egy keddi rendezvényen a környezetvédelmi miniszter a betétdíjas visszaváltási rendszert (SGR).

Mircea Fechet kifejtette, hogy az SGR a hagyományos hulladékgazdálkodási rendszerhez képest olyan teljesítményt ért el, amelyről senki sem álmodott, és amelyekre miniszterként nagyon büszke. Emlékeztetett arra, hogy szeptemberben 81 százalékra nőtt a betétdíjas rendszer keretében visszaváltott italcsomagolások aránya. „Ez sokkal több, mint amit egy évvel ezelőtt elképzeltünk” – jelentette ki az Agerpres beszámolója szerint. Hozzátette, hogy ha lesz rá politikai akarat, a rendszer továbbra is működni fog.Fotó: Mircea Fechet/Facebook

Fechet dicsérte a SGR-t működtető RetuRo vállalat több száz alkalmazottját, akik szerinte kiváló munkát végeznek, de méltatta a rendszerben szerepet vállaló logisztikai és szállítási vállalatokat, illetve az újrahasznosító üzemekbe beruházó cégeket is.

Kijelentette: tíz év múlva már senki sem fog emlékezni arra, hogy ki volt a miniszter a visszaváltási rendszer bevezetésekor, de „mindenki azt mondja majd, hogy ez jó ötlet volt, mert Románia napról napra tisztább lesz ennek a rendszernek köszönhetően”.

Fechet közölte azt is, hogy a lakosság 96 százaléka hallott már a visszaváltási rendszerről, de a SGR-t népszerűsítő kampány nem áll le, mert az embereket folyamatosan bátorítani kell az újrahasznosításra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?