Korda György és Balázs Klári a Maszolnak: az erdélyi közönség csodálatos, de a marosvásárhelyiben van valami plusz

„Jól kell nősülni!” - vágta rá Balázs Klári a Maszolnak arra a Korda Györgyhöz intézett kérdésére, hogy hogyan lehet megmaradni közel hetven éve a pályán és közben megújulni úgy, hogy a mai fiatalok is elmenjenek a koncertjeikre és megtöltsenek például egy Sportarénát. 

Korda György közölte, van abban valami, amit felesége, Balázs Klári mondott, hiszen meggyőződése, hogy ma már nem lenne a pályán, ha annak idején nem találkozik Klárikával. 45 éve együtt vannak a színpadon is. Mint mondta, ilyen értelemben, ha nem lenne mellette Klárika, ma valószínűleg legfeljebb pókerezne, de énekelni nem énekelne.

„Az viszont, hogy a pályán miképpen sikerült megmaradni 66 éven át, elsősorban a Jóistennek, Önöknek, az embereknek és a szerencsének is köszönhető” – mondta Korda György. 

Fotók forrása: Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester Facebook-oldala

Arra a kérdésre, hogyan sikerült megszólítani a fiatalokat, Balázs Klári közölte, különösebben nem törekedtek erre, inkább azt tartja valószínűnek, hogy a fiatalok éreztek meg valamit a zenéjükben, ami megfogta őket. Évek óta tapasztalják, hogy minden korosztály jelen van a koncertjeiken, de most kibővül egy kicsit az egészen picikkel is, mondta, „a Reptér az nagy szerelem”.

Később a marosvásárhelyi koncerten Korda György el is mesélte, hogy mit értenek az egész picik alatt. A Budapest–Marosvásárhely repülőjáratra várva órákat ültek a budapesti repülőtéren és találkoztak szép számmal rajongókkal. Egy fiatal hölgy is odalépett hozzájuk egy babahordozóban fél év körüli kisgyerekkel, és elmondta, hogy amint a pici meghallja a Reptér című dalt, rugdalózni kezd, kezét-lábát egyszerre mozgatja. Gyuri bácsi mosolyogva azt javasolta, hogy próbálják ki, és ott a reptéren énekelni kezdték a kicsinek a dalt, az pedig mintegy varázsütésre valóban rugdalózni kezdett. 

Az interjú során Korda György bevallotta, hogy neki nagy álma volt eljutni a fiatalokhoz. Közölte, pályája első 40 éve alatt soha nem lépett fel egyetemen. Egy napon szóltak, hogy a Corvinus Egyetemre szeretnék meghívni őket. „Mondtam a Klárinak, hogy ez biztos vicc, vagy csak egy álom, és azóta tart a szeretet, a barátság a fiatalokkal. Ők megérzik, hogy mi szeretjük őket, mi meg energiát kapunk tőlük” - mondta Korda György. 

Marosvásárhelyen nem először léptek fel. Öt évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban énekeltek a közönség előtt és Gyuri bácsi könnyek között idézte fel azt az estét, mondván, az erdélyi közönség csodálatos, de a marosvásárhelyiben van valami plusz, és ezért döntött most – repülőjáratuk törlése után – a hosszas autóút mellett. Megvallotta, nem mindenhova ment volna el ebben a melegben 8 órát zötyögni, de ide boldogan jött. 

Úgy véli, tudnak újat nyújtani a közönségnek, semmiképpen nem ugyanazt adják elő, amit öt évvel ezelőtt. Akkor egy fél playback-es koncert volt, most pedig hatalmas zenekarral, tánckarral érkeztek – tette hozzá.

És valóban tudtak újat nyújtani, ezúttal is a legkisebbtől a legnagyobbig megmozgatni a közönséget. A három-négyévesek lambadáztak, a tizenévesek Gyuri bácsi kérésére vonatot alkottak és kígyóztak végig a tömegen, az idősebbek pedig táncoltak és énekeltek.  Az ígéretüket betartották, nagyívű koncert volt.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?