„Komolyabb” influenzaszezonra számít az egészségügyi miniszter

A koronavírus elleni védekezésre az idei év elején megfogalmazott ajánlások az új tanévben is érvényesek – jelentette ki pénteken az egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, előfordulhat, hogy idén „komolyabb” influenzaszezonnal kell szembenéznünk.

A Temesváron nyilatkozó Alexandru Rafila emlékeztetett, a hatóságok az idei év elején kidolgoztak egy ajánláscsomagot, amelyet valamennyi tanfelügyelőséghez és oktatási intézményhez eljuttattak. Mint mondta, ez néhány egyszerű és általánosan érvényes intézkedést tartalmaz, amelyekkel a koronavírus és az influenzavírus ellen is védekezhetünk, „előfordulhat ugyanis, hogy komolyabb influenzaszezonnal kell szembenéznünk idén".

Fotó: Agerpres

A miniszter hangsúlyozta, a koronavírus-járvány ötödik és hatodik hullámában azért nem kellett bezárni a tanintézeteket, mert nem a megbetegedések számától, hanem a kórházak telítettségétől tették függővé ezt a döntést, és ez a továbbiakban is így marad.

„Ezzel párhuzamosan működésbe álltak az állapotfelmérő járóbeteg-központok is. Most már van tapasztalatunk, folytatni kell ezt a jó gyakorlatot, amely hatékonynak bizonyult, általa sikerült nyitva tartani az iskolákat, működésben tartani a gazdaságot” – fogalmazott Alexandru Rafila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?