Rafila: az új korlátozások bevezetése meghaladja az egészségügyi minisztérium hatáskörét

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a Covid-járvány miatti új korlátozások bevezetése „meghaladja az egészségügyi minisztérium hatáskörét és hatalmát”.

A România TV-nek adott kedd esti nyilatkozatában Rafila azt mondta, a tárca biztosítja a járványkezelés szakmai részét, mindent, ami a diagnosztizálással, állapotfelméréssel, kezeléssel kapcsolatos, ugyanakkor napi szinten tájékoztatja a lakosságot a helyzet állásáról.

„Tájékoztatásainkból mindenki láthatja a helyzet alakulását. Mi továbbra is azt javasoljuk az embereknek, hogy zárt, zsúfolt terekben, tömegközlekedési eszközökön viseljék a védőmaszkot, lehetőség szerint tartsák egymástól a fizikai távolságot, és mossanak gyakran kezet. Nem hiszem, hogy ezek korlátozásnak minősülnek” – fejtette ki a miniszter.

Fotó: Agerpres

Hozzátette, mivel a kormány úgy döntött, nem hosszabbítja meg a veszélyhelyzetet, a korlátozások fenntartására már nem volt lehetőség.

„Az emberek felelősségtudatára, az informálásra alapozunk a továbbiakban. Talán sikeresebbek leszünk, mert néha a kényszerítőnek tűnő intézkedéseket nehezebb alkalmazni, mint azokat, amelyek egyéni felelősségvállalásra ösztönöznek” – szögezte le a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-esetek számának növekedése esetén lehetséges lesz-e a korlátozások újbóli bevezetése, Rafila azt válaszolta, hogy ő nem zár ki semmit, és felhívta a figyelmet, hogy a korlátozások fokozatos feloldása lassította volna a vírus terjedését, és az egészségügyi minisztérium a védőmaszk zárttéri használatának kötelezettségét megtartotta volna.

„Most ismét 1 körül van a vírus reprodukciós rátája, és valószínűleg meg is fogja haladni az 1-et, így emelkedő tendenciára számíthatunk. (...) Fontos, hogy ellenőrzés alatt tartsuk, hogy a növekedés ne váljon aggasztóvá” – tette hozzá a miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?