Kolozsvári egyetemistákat vár csapatába a Perspektíva diáklap

A Perspektíva diáklap idén is vár minden olyan kolozsvári egyetemistát szaktól, kortól, képzési szinttől függetlenül, aki szeretné kipróbálni magát újságíróként, vagy csak szívesen megosztaná a véleményét, de olyanokat is, akik verseiket, novelláikat osztanák meg a közönséggel.

Kolozsvár egyik legrégebbi diáklapja, a Perspektíva idén is várja az új tagok jelentkezését. Az egyetemistáknak lehetőségük nyílik arra, hogy kipróbálják az újságírást úgy, hogy senki nem szabja meg, miről és hogyan írjanak.

Illusztráció forrása: Pexels

„Interjúzhatsz kedvenc előadóiddal, szakembereiddel bármilyen területről; beszámolhatsz a kolozsvári diákként szerzett tapasztalataidról; megoszthatod az egyetemi léthez szükséges nélkülözhetetlen trükkjeidet, és persze egy segítőkész, barátságos csapat tagja lehetsz” – írják közleményükben a szerkesztők. A Perspektíva diáklapba bárki publikálhat intézménytől, szaktól, képzési szinttől függetlenül, ugyanakkor azoknak, akiknek saját tartalom megjelenése szükséges a szakmai gyakorlat elvégzéséhez, a Perspektíva ehhez is biztosítja a lehetőséget.

Az egyetemisták jelentkezését a perspektivadiaklap@gmail.com e-mail címre várják, a levélben egy rövid bemutatkozást és egy kész írást kell csatolniuk a pályázóknak, ez lehet egy iskolaújságban közzétett anyag, interjú vagy egy friss gondolat is, akár filmről, zenéről vagy a világ működéséről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?