Koalíciós tervek: máris feszültségek mutatkoznak a pártok között

Máris ellentétek mutatkoznak az ultranacionalista táborral szemben álló parlamenti pártok között, amelyek a hét folyamán megkezdik a kormányalakítási tárgyalásokat. A PSD-nek, a PNL-nek, az USR-nek és az RMDSZ-nek először is dönteniük kell az új miniszterelnök-jelöltről.

A PSD úgy érzi, a választások megnyerése feljogosítja a pártot a kormányfő jelölésére, s kormányzás folytonosságára épít Marcel Ciolacuval. A szociáldemokraták vezetőinek többsége Ciolacut támogatja, aki az első fordulós elnökválasztási kudarc után már visszatért a párt élére. Olyan hangok is vannak ugyanakkor a PSD-ben, akik inkább ellenzékben látnák hatékonyabbnak a folytatást. Ami biztosnak tűnik: kizárják a pártból Victor Ponta volt miniszterelnököt. 

A PSD vezetői közül többen a PNL-vel közös államfőjelöltet szeretnének a nagy valósszínűséggel március végén esedékes újabb megmérettetésen Fotó: a képviselőház Facebook oldala

A PSD vezetői közül többen a PNL-vel közös államfőjelöltet szeretnének a nagy valósszínűséggel március végén esedékes újabb megmérettetésen. A szociáldemokraták nem tudják elfogadni az USR álláspontját, miszerint az alkotmánybíróság döntése az elnökválasztás érvénytelenítéséről elhibázott, puccsszerű volt. A PSD-ben nehezen fogadják el az USR-s progresszivizmust. Sajtóinformációk szerint az USR-n belül is sokan elégedetlenek Elena Lasconi álláspontjával és azzal, hogy a korábbi államfőjelölt a pártvezetéssel való egyeztetés nélkül tesz politikai lépéseket.

Elena Lasconi szombaton levelet küldött Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek. A X közösségi platformon közzétette írásban az USR vezetője fontosnak tartotta leszögezni: ő nem Soros-jelölt”. Mint fogalmazott, szeretne személyesen találkozni Donald Trumppal, és megmutatni neki, hogy nem Soros György jelöltje, hanem minden romániai szabadságszerető ember jelöltje”. 

Bolojan a PNL mindenese

A PNL részéről az ügyvezető pártelnök, Ilie Bolojan neve merült fel miniszterelnök-, de államfőjelöltként is. A kampányban az USR és a PSD is elfogadhatónak nevezte a bihari politikus személyét a kabinet élére. Ugyanakkor a liberálisokat hátráltatja a parlamenti választásokon elért gyenge eredményük, ami problémákat okozhat a kormányfői poszt megszerzésében. Bolojan nemrég azt mondta, a realitás talaján kell állni az erőviszonyokat illetően. Szerinte a koalíció sikeréhez erős kormányzati csapatra, szakértőkre és egy világos programra van szükség.

December 4-én a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója megállapodtak az Európa-barát pártok koalíciójának létrehozásáról. A négy párt közös állásfoglalása szerint a koalíciót Románia stabilitásáért és a modernizációért hozták létre. 

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korábban azt mondta, hogy a parlamenti választások eredménye alapján egy erős parlamenti támogatottsággal rendelkező kormánykoalíció létrehozását tartja célravezetőnek. Kifejtette, stabil többségre van szükség, és a PSD-PNL-USR-RMDSZ koalíció a lehető legstabilabb kormányt tudná kialakítani a jelenlegi körülmények között. Úgy vélekedett, a pártok döntéshozóinak most félre kell tenniük a hiúságukat” és a múltbéli sérelmeiket”, és gyakorlatias döntéseket kell hozniuk, amelyek visszaállítják a lakosság politikai szférába vetett bizalmát és hasznot hoznak az emberek számára.

Az alábbi videón a megegyezés utáni sajtótájékoztatót láthatják. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?