Kiterjesztették a repülési tilalmat

Kiterjesztette a repülési korlátozásokat szerdától a szállításügyi és a védelmi minisztérium Dobrudzsa északi részén, az ukrán határ melletti térségben - jelentették be csütörtökön.

Az előírások szerint Sulina és Galac között, az országhatáron belül 20-30 kilométeres mélységben és 4000 méteres magasságig csak állami repülők, a SMURD légi járművei és vészhelyzetben lévő gépek használhatják a román légteret.

Fotó: Pixabay

Csütörtöki közleményében a védelmi minisztérium az intézkedést azzal magyarázta, hogy az ukrán dunai kikötők elleni orosz támadások fokozódása miatt szükség van a korlátozások kiterjesztésére a román légtérhasználat hatékonyabb megfigyelése és ellenőrzése érdekében.

A minisztérium közölte az is, hogy az intézkedés nem érinti a Tulcea repülőterének körzetében elhaladó polgári légi járműveket.

Románia már tavaly májusban, az Ukrajna elleni orosz invázió elkezdése után repülési korlátozást vezetett be a román légtérben a teljes ukrán határszakasz mentén, az országhatáron belül nyolc kilométeres mélységben, 1000 méteres magasságig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?