Európai kiadatásoktól retteghetnek a háború elől elmenekült ukrajnai férfiak tízezrei  

Miközben Európában politiakailag inkorrektnek számít békéről beszéni az orosz-ukrán háború kapcsán, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig azt nyilatkozza, hogy „érzelmileg készen áll” egy hosszú háborúra, hazájukból elmenekült ukrajnai férfiak tízezreinek kell újra rettegniük: Kijev kiadatásukat kéri, hogy katonaként a majdnem biztos halálba küldje őket.  

Kiadatási kérelemmel fordulna Kijev azokhoz az országokhoz, ahova a harcok elől menekültek a hadköteles ukrán férfiak. Mint kiderült, akár a több tízezres létszámot is elérheti azoknak a száma, akik – jelentős összegekért cserébe – hamis alkalmatlansági igazolásokat szerztek, s ezekkel elhagyhatták Ukrajnát. Egy új kormánypárti törvényjavaslat szerint azok, akik hamis  igazolással távoztak Ukrajnából, kiadhatók és odahaza felelősségre vonhatók. 

Fegyir Veniszlavszkij ukrán parlamenti elnöki megbízott, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja egy televíziós műsorban azt mondta, „ilyen mechanizmus akkor lehetséges, amikor valaki igazolást vásárolt, és a hamis okmányokkal illegálisan lépte át az államhatárt. Itt az a kérdés, hogy a bűnüldöző szervek milyen gyorsan indítják meg a büntetőeljárást és jelentik be a meggyanúsítást.” Szerhij Szavinszkij, a Gracers ukrajnai ügyvédi iroda jogi szakértője szerint a nyugati országokban politikai döntésre, Ukrajnában büntetőeljárás megindítására van szükség a hamis orvosi igazolással külföldre menekült hadköteles ukrán férfiak kiadására. „Mivel a büntetőeljárások során gyanúsítottá válnak, rájuk vonatkozhat a kiadatási mechanizmus. Az ilyen személyekkel kapcsolatban pedig kérelmet nyújtanak be a tartózkodási hely szerinti országnak, ha Ukrajna megfelelő megállapodást kötött azzal az állammal ahol tartózkodnak” – idézte a Kárpáti Igaz Szó az ügyvédet. 

Zelenszkij „érzelmileg készen áll” egy hosszú háborúra Fotó: Agerpres

A közösségi oldalakon már terjedt egy olyan hivatalos értesítés, amelyben az írországi igazságügyi minisztérium arról értesíti az egyik ukrán állampolgárt, hogy kiadják Ukrajnának a sorkötelesség miatt. A dokumentum szerint a kiadatás az Ukrajnával kötött megállapodás és az 1957-es európai kiadatási egyezmény alapján történik. Lengyelországgal kapcsolatban is érkeztek olyan sajtóhírek, miszerint a hatóságok elkezdték a hadköteles korú férfiak visszaküldését Ukrajnába.

Ifj. Lomnici Zoltán, a budapesti Századvég Alapítvány tanácsadója ugyanakkor kérdéses a már kiadott alkalmatlansági igazolások hitelességének vizsgálata. „Általános vélekedés, hogyha nincs valamilyen ügydöntő bizonyíték (például hangfelvétel, kétséget kizáró írásos bizonyíték) arra vonatkozóan, hogy valakinek jogtalanul állapították meg a katonai alkalmatlanságát, úgy azt csak abban az esetben lehet (érdemben) felülvizsgálni, amennyiben az érintett jelen van, a személyes jelenlét egy orvosi vizsgálat esetén fogalmilag elvárt” – mondta a Magyar Nemzetnek a szakértő. MInt mondta, a fogadó állam  dönthet úgy: a menekült, oltalmazott vagy menedékes státusú személyt – tekintettel arra, hogy az illető életét reális veszély fenyegeti a hazájában – nem adja ki Ukrajnának. Szerinte fontos garanciális szabály, hogy a visszatoloncolás tilalma azt is megilleti, aki nem kapott menekültstátust, ha életét és szabadságát veszély fenyegeti. 

Ukrajnai menekültek Romániában. A hadkóteles férfiak nincsenek biztonságban? Fotó: Agerpres

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Economist brit hetilapnak adott interjújában azt mondta: érzelmileg készen áll egy hosszú háborúra, és úgy véli, nem most jött el a legjobb pillanat az Oroszországgal való tárgyalásokra. Az államfő egyfajta fenyegetést is megfogalmaz a nyugati országok irányába. Szrinte szinte lehetetlen megjósolni, hogy az európai országokban élő ukránok milliói hogyan reagálnának arra, ha a szövetségesek hirtelen felhagynának a hazájuk támogatásával. „Az ukránok általában jól viselkednek és nagyon hálásak azoknak, akik befogadták őket. De nem lenne jó történet Európa számára, ha sarokba szorítanák ezeket az embereket” - idézte a Magyar Nemzet Zelenszkijt, aki elutasította azt a kijelentést, hogy az elhúzódó háborúval Ukrajna még több embert veszíthetne el a frontvonalon és a menekültek révén. 

Ausztria az európai uniós államok közül elsőként közölte: megtagadja a hadkötelesek kiadatását Ukrajnának. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes leszögezte, hogy ebben a kérdésben Magyarország egy platformon van nyugati szomszédjával. „Minden Ukrajnából menekült Magyarországon biztonságban van. Sem őt, sem adatait nem adjuk ki” - mondta Semjén. 

Kijevi hivatalosságok hatvanezerre teszik az elmenekült hadköteles ukrajnai férfiak számát. Romániában jelenleg összesen 110 ezer Ukrajnából érkezett menekült tartózkodik tartósan. A romániai illetékesek részéről egyelőre nem érkezett tájékoztatás a kijevi kiadatási kéréssel kapcsolatban, ahogyan arról sem nyilatkozott senki, hogy Bukarest kiadná-e Ukrajnának a hadköteles menekülteket.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?