Kinyomtatták az egy lejes jegyeket – Érkezik az ország legolcsóbb városi tömegközlekedése
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a városi tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes jegy 1 lejbe kerül, és 24 órán át használható lesz – közölte pénteken az Agerpres hírügynökséggel az Aradi Tömegközlekedési Vállalat (CTP) igazgatója.
Claudiu Godja tájékoztatása szerint jelenleg egy jegy 4,5 lejbe kerül, és 90 percig érvényes. Az új rendszerben az 1 lejes jeggyel egy teljes napon át lehet majd utazni a város területén villamoson és autóbuszon egyaránt. A heti bérlet 5 lejbe, a havi bérlet 20 lejbe kerül majd, szemben a jelenlegi 120 lejjel.

Az igazgató elmondta, hogy az új jegyeket már kinyomtatták, a megállókban működő pénztáraknál és a vállalat székhelyén lesznek megvásárolhatók. Az elektronikus rendszerben július 31-ről augusztus 1-jére virradóra állítják át a tarifákat, hogy az utasok reggeltől online is az új árakon vehessenek jegyet.
Godja közlése szerint a vállalat folytatja a több éve bevezetett Zöld péntek programot is, így péntekenként továbbra is ingyenes lesz a tömegközlekedés Aradon.
Kapcsolódó
Az igazgató beszélt arról is, hogy a CTP személyzethiánnyal küzd: további 15 villamosvezetőre és öt autóbusz-vezetőre lenne szüksége, de a villamosvezetők képzése már folyamatban van.
Amint megírtuk, az aradi önkormányzat május 27-én hagyta jóvá a szimbolikus szintű jegyárakat. A döntést többek között azzal indokolták, hogy a kedvezőbb tarifák mérsékelhetik a városi autóforgalmat és a kipufogógázok okozta szennyezést.
Călin Bibarţ aradi polgármester korábban közölte, hogy tavaly a jegy- és bérleteladásokból mintegy 6 millió lej folyt be, miközben a CTP teljes költségvetése ennek körülbelül tízszerese volt, vagyis a tömegközlekedés eddig is jelentős önkormányzati támogatással működött.
CSAK SAJÁT