Kiléphet a PSD a kormányból?

A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.

A PSD Arad megyei szervezetének elnöke szerint az első deficitcsökkentő csomag több olyan intézkedést is tartalmazott, amelyeket a szociáldemokraták nem fogadtak el, ennek ellenére Ilie Bolojan miniszterelnök ezeket is belefoglalta a törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállalt a parlamentben. A kormányfő nem konzultált a PSD-vel, és tiszteletlenül járt el azzal a párttal szemben, amelyik életben tartja ezt a koalíciót – írta bejegyzésében Fifor, akit az Agerpres idéz.

Bolojan-kormány | Fotó forrása: Románia Kormányának hivatalos honlapja

A parlamenti képviselő szerint a miniszterelnöknek ezt az eljárását a továbbiakban nem tolerálják, és a PSD a hamarosan dönteni fog a követendő lépésekről. „Elemezni fogjuk a lehetőségeinket. Határozott döntésre készülünk. Mert Romániát nem lehet egyoldalúan kormányozni. És főleg nem a koalíciós partnerek megvetésével” – fogalmazott a politikus.

Fifor szerint a PSD „egy világos politikai megállapodást fog kikényszeríteni az adóreformról, pontos határidőkkel, a (...) méltányosságra, az alacsony jövedelműek adóterheinek csökkentésére és a beruházásösztönző intézkedésekre fektetve a hangsúlyt, nem pedig a megszorításokra”.

A képviselő nem zárta ki a párt ellenzékbe vonulását sem. „Ez nem cél, de egy valós lehetőség. Aki támogatást akar a PSD-től, annak tiszteletben kell tartania a PSD-t. Nem fogadjuk el a statisztaszerepet egy mások által írt darabban” – írta bejegyzésében.

Mint írtuk, a PSD mintha ellenzékben lenne, bírálja a kormány által kidolgozott és a parlament előtt felelősségvállalással elfogadott adócsomag egyes előírásait. Sorin Grindeanu szerint a koalíciós partnerek figyelmen kívül hagyták a PSD módosító javaslatait.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?