Kilenc évvel a Colectiv-tragédia után perelik az áldozatokat

Kilenc évvel a Colectiv klubban történt tragédia után, amelyben 65 ember vesztette életét és több mint 150-en sérültek meg, a kórházak helyzete nem javult jelentősen, a súlyos égési sérültek ellátására ígért három központ még mindig nem épült meg. Közben az áldozatok és a hozzátartozóik által kapott kártérítéseket bíróságon vitatják.

A tűzvészben elhunytak családtagjait és a túlélőket bíróság elé idézte a katasztrófavédelmi felügyelőség, amely azt követeli tőlük, hogy fizessék vissza a kártérítésként kapott pénz egy részét – számol be a TVR Info.

A pereskedés oka, hogy a végrehajtók maximális díjat számoltak fel, utólag a bíróság csökkentette azt, és most az áldozatoktól követelik a különbözetet. A tűzvész 300 túlélőjének és az elhunytak hozzátartozóinak 60 millió eurós kártérítést ítéltek meg a Colectiv-ügyben hozott jogerős ítélet szerint. Korábbi fotó: Mediafax

A pénzt a felelősnek talált Bukarest-Ilfov Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) kellett kifizesse. A kifizetések bírósági végrehajtókon keresztül történtek, akik maximális díjat számoltak fel. Ezt követően az ISU fellebbezett a végrehajtás ellen, és elérte, hogy csökkentsék a díjakat.
A végrehajtók azt állítják, hogy betartották a törvényt, és a végrehajtott összeg maximum 1 százalékának megfelelő díjat számoltak fel. Mivel azonban néhány áldozatnak nagy, 1 millió eurót meghaladó kártérítést ítéltek meg, a végrehajtói díj is magasabb.

„Romániában így működik a rendszer, nem a végrehajtókat hajtják végre, hanem az ügy polgári feleit, vagyis a károsultakat, ami nincs rendben” – mondta a TVR Infonak Mihai Grecea, a tűzvész egyik túlélője.

„Végrehajtanak minket, ha nem fizetünk. Csütörtökön lesz a tárgyalásom, ügyvéd nélkül megyek, mert 9 évvel a tragédia után az ISU, amelyet 65 fiatal halálát okozó korrupció miatt ítéltek el, jön és olyan pénzt követel rajtam, amiről semmit sem tudok” – mondta Eugen Iancu, a tűzben elhunyt Alexandru Iancu édesapja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?