Kilenc Georgescu-szimpatizáns tüntetőt vettek őrizetbe
A bukaresti ügyészség kedden bejelentette, hogy őrizetbe vett további kilenc férfit azok közül, akik erőszakosan léptek fel a csendőrökkel szemben a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székházánál tartott tüntetésen, miután az intézmény elutasította Călin Georgescu jelöltségét.
A vádhatóság közleménye szerint kedd reggel a nyomozók 11 házkutatást tartottak bukaresti, illetve Ilfov és Dâmboviţa megyei helyszíneken, és kilenc személyt kísértek be kihallgatásra az ügyészségre. Kihallgatásuk után a gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették, és az ügyészek indítványozzák az előzetes letartóztatásukat a harmadik kerületi bíróságnak – részletezte az Agerpres.
A gyanúsítottak közül három ellen hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság, három ellen rongálás és garázdaság, további három ellen garázdaság miatt indult nyomozás.
Korábban az ügyészség öt személyt vett őrizetbe a BEC székhelyénél tüntetők közül. A március 9-i demonstráción Călin Georgescu hívei összecsaptak a csendőrökkel, gyújtogattak és felborították a Digi24 hírtelevízió közvetítőkocsiját.
CSAK SAJÁT