Kiírták a közbeszerzést az alkalmazásra, ami által nem kell többé hivatalban ügyintézni

Megjelent az országos elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) és az Európai Unió hivatalos lapjában a kormányzati felhő összetevőire kiírt tender – jelentette be szerdán a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter.

Facebook-bejegyzésében Bogdan Ivan emlékeztetett arra, hogy ez a 80 millió eurós beruházás az országos helyreállítási terv (PNRR) múlt év végi brüsszeli újratárgyalásának eredményeként jöhet létre. A miniszter szerint a kormányzati felhő a román állami informatikai infrastruktúra alapját fogja jelenteni, és a világ leghatékonyabb és leginnovatívabb technológiáival lesz felvértezve, írja az Agerpres

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels
„Csak a legkorszerűbb technológiákba való beruházással tudjuk digitalizálni a közigazgatást és összekapcsolni az intézményeit. Ezeknek a rendszerszintű átalakulásoknak a polgárok lesznek a haszonélvezői. Románia négy éven belül felzárkózik Nyugat-Európához a digitális közszolgáltatások minősége terén” – írta Bogdan Ivan.

Megjelent az országos elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) és az Európai Unió hivatalos lapjában a kormányzati felhő összetevőire kiírt tender - jelentette be szerdán a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter.

Facebook-bejegyzésében Bogdan Ivan emlékeztetett arra, hogy ez a 80 millió eurós beruházás az országos helyreállítási terv (PNRR) múlt év végi brüsszeli újratárgyalásának eredményeként jöhet létre.A miniszter szerint a kormányzati felhő a román állami informatikai infrastruktúra alapját fogja jelenteni, és a világ leghatékonyabb és leginnovatívabb technológiáival lesz felvértezve.

„Csak a legkorszerűbb technológiákba való beruházással tudjuk digitalizálni a közigazgatást és összekapcsolni az intézményeit. Ezeknek a rendszerszintű átalakulásoknak a polgárok lesznek a haszonélvezői. Románia négy éven belül felzárkózik Nyugat-Európához a digitális közszolgáltatások minősége terén” – írta Bogdan Ivan.

A miniszter decemberben azt hangsúlyozta, 2024-ben elkezdhetjük használni a kormányzati felhőt, így nem kell sorba állni igazolásokért, hogy csatolhassuk a kérvényeinkhez, mert az intézmények hozzáférnek majd az adatokhoz ezen keresztül, és ott minden szükséges dokumentum is meglesz.  „Az alapgondolat a következő: egyetlen helyen kapcsolatba léphet az állammal állampolgárként. Idő szempontjából ez azt jelenti, hogy a nap 24 órájában, a hét bármelyik napján otthonról teheted ezt meg. Ez a nagyon világos elképzelés: a román állam egyetlen egységes alkalmazása, ahová az emberek beléphetnek, hogy befizessék az adójukat, megújítsák személyazonossági okmányaikat, benyújtsák az erre vonatkozó kérelmeket; az adminisztráció számára pedig, hogy Románia minden városházájának honlapján egységes formátumban fent legyen, a bukaresti városházától a máramarosszigeti-ig vagy a radnai városházáig, ugyanazt a szabványos űrlapot találják, amelyet ott kitölthetnek. És mindez integrálva legyen a kormányzati felhőbe, ahol az adatbázisok elkezdenek kommunikálni egymással” – magyarázta akkor a miniszter.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?