Kidobott pénz volt a jódtabletták beszerzése, senkinek sem kellenek

Romániában a gyógyszertárakban maradt azoknak az ingyenes jódtablettáknak a túlnyomó többsége, amelyeket egy nukleáris incidens esetére szerzett be az ukrajnai háború első heteiben a bukaresti kormány - írja a News.ro alapján az MTI.

Az Egészségügyi Minisztériumtól tájékoztatása szerint 2024. szeptember közepéig 915 ezer jódtablettát osztottak ki a 6 millió euróért beszerzett 30 millióból, vagyis a jogosultak alig több mint három százaléka váltotta ki a közpénzekből beszerzett készítményt.Fotó: AdobeStock

A tabletták kiosztása az utóbbi évben gyakorlatilag teljesen leállt.  Alexandru Rafila egészségügyi miniszter tavaly októberben azt nyilatkozta, hogy a kijelölt gyógyszertárakban 2022 júniusában elérhető vált tablettákból mintegy 1 milliót váltottak ki, másik 1 milliót pedig Moldovának adományoztak a készletből, amikor a szomszédos ország a bukaresti kormány segítségét kérte.

"Ez a lakosság értelmi szintje és hozzáállása a megelőzéshez, mert itt csak óvintézkedésről van szó. Senki nem kérte, hogy be is vegyék ezt a gyógyszert, csak azt, hogy tartsák otthon, mert ha nukleáris incidens következne be, akkor fontos, hogy kéznél legyen, és bevehessék azok, akiknek ez indokolt" - nyilatkozta a miniszter a Medika TV-nek.

A a patikákban maradt jódtabletták szavatossága 2028 márciusában jár le. 2022 márciusában, amikor - az ukrán atomerőművek körüli harcok hírére, illetve az orosz atomfegyverek bevetésétől tartva - az emberek pánikszerűen felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta-készleteit, nem az egészségügyi minisztérium írt ki közbeszerzést, hanem az állami tartalékalap vásárolta meg a jódtablettákat egy titkosított kormányhatározat alapján.

A 65 milligrammos kálium-jodid tablettákhoz a családorvosok által kiállítandó recept alapján, a 2500 kijelölt gyógyszertár valamelyikében ingyenesen juthatnak hozzá a 40 év alatti lakosok, de nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a tablettákat csak nukleáris incidens esetén, kizárólag a hatóságok felszólítása alapján veszik be.

Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztató kampánya rámutatott: a jódtabletta csak az első nyolc órában segíthet a légkörbe került radioaktív jód megkötésének megakadályozásában, megelőzésszerű alkalmazása tehát értelmetlen és veszélyes is, mert pajzsmirigybetegséget okozhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?