Térfigyelő kamera és pánikgomb az intenzív osztályokon?

Az egészségügyi miniszter egyetért azzal, hogy térfigyelő kamerákat szereljenek fel az intenzív osztályokon, de ellenzi a pánikgombot.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) javaslata, hogy pánikgombokat szereljenek fel a kórházi szobákban, nem működőképes az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályokon (ATI), mivel ezekben olyan betegeket is kezelnek, akik nem tudnak reagálni.

Rafila úgy véli, hogy a kórházakban a térfigyelő kamerák felszerelése „normális” lépés a részlegek digitalizációjának kontextusában.Fotó: Pexels Figyelembe véve, hogy sok beteg intubált, nem hiszem, hogy a pánikgomb lenne-e a megoldás” – nyilatkozta kedden Alexandru Rafila a News.ro-nak. Azt azonban kijelentette, hogy a kórházakban a térfigyelő kamerák felszerelése hasznos lenne: „A térfigyelő kamerák jelenléte egy digitalizált osztályon normális, hiszen van egy irányítópult, ahonnan figyelemmel kísérik az intenzív terápiára beutalt összes beteget” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e a betegek hozzájárulására a kamerák működtetéséhez, az egészségügyi miniszter így válaszolt: „Ezek a kamerák a felügyeletet szolgálják, nem azért készítenek felvételeket, hogy azokat máshol közzétegyék, létezik egyfajta titoktartás, és a betegek állapotát folyamatosan figyelik.”

Az USR által augusztusban benyújtott törvényjavaslat kötelezővé tenné a kórházak számára, hogy pánikgombokat szereljenek fel az összes ágy mellett „a beteg számára elérhető helyen”, valamint térfigyelő kamerákat telepítsenek az intenzív osztályokon (ATI) és a sürgősségi osztályokon.„Egy térfigyelő kamera a bukaresti Sf. Pantelimon kórház intenzív osztályán 30 napon belül tisztázhatta volna bármely állami intézmény számára, hogy mi történt” – nyilatkozta a HotNews.ro-nak Emanuel Ungureanu, a törvényjavaslat egyik kezdeményezője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?