FRISSÍTVE – Kibertámadás miatt elérhetetlenné vált a védelmi minisztérium és a kormány honlapja is

Kibertámadások miatt elérhetetlenné vált péntek reggel a kormány, a védelmi minisztérium, a határrendészet, az állami vasúttársaság és több pénzintézet honlapja – tájékoztatott a kormány. FRISSÍTVE: A Killnet hackercsoport vállalta magára a péntek reggeli kibertámadást.

A kibertámadás miatt nem működött a gov.ro, mapn.ro, politiadefrontiera.ro, cfrcalatori.ro és bizonyos pénzintézetek honlapja. A kormány IT-szakértői dolgoznak a hiba elhárításán, a gov.ro oldalt már elérhetővé tették.

Illusztráció: Pixabay

Mint arról korábban beszámoltunk, Cristian Chirteş szenátor még februárban elmondta, már tavaly novembertől, az orosz–ukrán válság körvonalazódásakor „kisebb léptékű” kibertámadások érték a román állam intézményeit és az ország kritikus infrastruktúráját, ám ezeket a hírszerző szolgálatnak sikerült elhárítania.

A háború kezdetétől az orosz kormányzathoz köthető hackerek számos kiberműveletet hajtottak végre Ukrajnával szemben az orosz hadművelet és online propagandakampányok támogatására – derült ki a Microsoft által ismertetett jelentéséből.

Az amerikai számítástechnikai óriáscég által közzétett adatok szerint a hackertámadások az eddig ismertnél nagyobb szerepet játszottak a konfliktusban. A számítástechnikai szakemberek szerint a február 24-én kezdődött orosz hadműveletet megelőzően egy évvel indult digitális támadások özöne feltehetőleg egy sor különböző katonai bevetés alapjául szolgált a háború dúlta országban.

A Microsoft közölte, hogy február 23. és április 8. között 37 károkozó kibertámadást regisztrált Ukrajnában. Szakértők szerint a jelentés következtetései rávilágítanak arra, hogy a korszerű hadviselés miként ötvözi a digitális és hagyományos csapásokat.

FRISSÍTVE: A Killnet hackercsoport vállalta magára a péntek reggeli kibertámadást, amelynek következtében átmenetileg elérhetetlenné vált a kormány, a védelmi minisztérium, a határrendészet, az állami vasúttársaság és az OTP Bank honlapja. 

2022. március elsején az orosz Killnet hackerei közzétettek egy videót, amelyben azt állítják, hogy feltörték az Anonymous csoport weboldalát, amely kiberháborút hirdetett Oroszország ellen.

Az Anonymous csoport február 25-én hirdetett kiberháborút Oroszország ellen Ukrajna lerohanása miatt. Ezt követően a csoport feltörte az orosz állami hírügynökség, valamint több kiadvány honlapját. A csoport a kiadványok weboldalain olyan üzeneteket tett közzé, amelyek Oroszország ukrajnai katonai műveletének befejezésére szólítottak fel. Az üzenetek akkor jelentek meg, amikor valaki megpróbált hozzáférni ezekhez az oldalakhoz.

Az erre reagáló, Killnet által közzétett videóban azt állítják, hogy az internet tele van hamis információkkal, és hogy „ami a világban történik, annak előbb-utóbb meg kellett történnie”, és mindezért az Egyesült Államok, az Európai Unió és a jelenlegi ukrajnai vezetés a felelős. „Ne félj, Oroszország, senki és semmi nem fenyegethet” – üzente a hackercsoport.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?