Kézdivásárhely: már most sokan élnek az adókedvezménnyel
Mint arról korábban beszámoltunk, Kézdivásárhelyen idén az infláció mellett – ami 10,4 százalékos volt a referenciaévhez képest – további 4,6 százalékponttal emelkedtek 2025-ben az adók. Az adókedvezmény él, így sokan már a városháza első munkanapján megjelentek, hogy kifizessék a lakás- és gépkocsiadót.
Keresztes Éva, a városháza helyi adó és illetékirodájának a vezetője a Maszol érdeklődésére elmondta: már szerda reggel sorba álltak az emberek, folyamatosan nyolcan-tízen vannak a pénztáraknál, hogy kifizessék a 2025-ös évre az adójukat.
Az érdeklődés nem véletlen: a helyi tanács úgy döntött, hogy a kötelező, inflációs kiigazítás mellett további 4,6 százalékkal emeli az idei helyi adókat, a kényszerlépést azért tették meg, mert rengeteg a kiadásuk, csak a minimálbér újbóli megemelése nagy terhet ró a városkasszára. Emellett a városnak számos pályázata fut, amelyek önrésze jelentősen megemelkedett. Bokor Tibor polgármester a tervezet előterjesztésekor úgy fogalmazott: maga sem híve az adóemelésnek, de nincs, mit tegyenek, ha nem teszik meg a lépést, akkor valahonnan pénzt kell elvegyenek.
Keresztes Éva kérésünkre kiszámolta egy két, illetve egy háromszobás lakás idei adóját – ezek fordulnak elő a leggyakrabban Kézdivásárhelyen. Így egy 48,72 négyzetméteres tömbházlakás évi adó 202 lej, ha a tulajdonos befizeti március 31-ig akkor 181 lejt kell elővennie a zsebéből. Egy 62 négyzetméteres lakás után évi 257 lej az adó, kedvezménnyel 231 lej. A képkocsik esetében így alakul a helyi adó, zárójelben a tíz százalékos, kedvezmény után fizetendő összeg: egy 1598 cm3-es személyautó adója 2025-re 120 lej/év (108 lej); egy 1390 cm3-es személyautó adója idén 105 lej/év (94 lej) ; egy 1995 cm3-es haszonjármű adója 530 lej/év (477 lej).
„A 2025-ben január nyolcadikától lehet befizetni az adókat. Január 20-a után kezdjük kiküldeni az erre az évre szóló adóértesítéseket, de bárki, aki ki szeretné fizetni az adóját, az értesítés nélkül is jöhet, és befizetheti a kiszámolt évi adót és illetéket. Március 31-ig, ha befizetik a teljes évi adót, a magánszemélyek 10 százalékos, a jogi személyek pedig 5 százalékos adókedvezményben részesülnek” – közölte az irodavezető. A helyi adóhivatalban hétfő és szerda között 8–15, csütörtökön 8–17, míg pénteken 8–13 óra között fogadják az ügyfeleket.
CSAK SAJÁT