Kettős ünnep Kémeren: felavatták a Szent Korona emlékhelyét és a megújult iskolát
A múlt tisztelete, a közösség ereje és a jövőbe vetett hit jegyében ünnepeltek szombaton Kémeren. A településen kettős ünnepséget tartottak: a református templom kertjében felavatták a Szent Korona mását őrző emlékhelyet, ezt követően átadták a kívül-belül megújult általános iskolát. Az ünnepi eseményen egyházi és világi elöljárók, helyi lakosok, pedagógusok, diákok és meghívott vendégek együtt adtak hálát a megvalósításokért.
A szombati ünnepség a kémeri református templomban kezdődött ünnepi istentisztelettel. Balázs Pál, a magyarországi Szerencsi Református Egyházközség lelkipásztora igehirdetésében a korona bibliai és történelmi jelentését kapcsolta össze. A Jelenések könyvében szereplő „élet koronájára” irányította a figyelmet, hangsúlyozva, hogy miközben a történelemben királyi koronák jelképezték a hatalmat és az államiságot, a keresztény ember számára az örök élet koronája jelenti az igazi, elnyerhető koronát.

Az istentiszteletet követően Thurzó Sándor József brácsaművész és Meleg Vilmos színművész előadása, majd Thököly Vajk költő szavalata emelte az esemény hangulatát. A helyi református gyülekezeti csoport ünnepi szolgálatával gazdagította a rendezvényt.
„Nekünk is lehet egy koronánk”
Kánya Zsolt Attila helyi lelkipásztor a Maszolnak elmondta: hálával tekint vissza az ünnepi napra, amelynek során egy történelmi emlékművel, egyben emlékhellyel gazdagodott a közösség. Mint fogalmazott, nagy büszkeséggel tölti el, hogy a közösség tagjaival együtt lehetőségük nyílt arra, hogy megfogalmazzák, kik is ők, és közösen gondolkodjanak arról, miként őrizhetik meg identitásukat a jelenben, illetve hogyan adhatják tovább azt a következő nemzedékeknek.
A lelkipásztor szerint az ünnepség az összetartozás és az egymás iránti közösségvállalás érzését is erősítette, amelyet a helybeliek és a vendégek együtt élhettek át ezen a jeles napon.
A múlt értékeire építve a jövőt
Seres Dénes parlamenti képviselő ünnepi beszédében Széchenyi István gondolatát idézte: „Tiszteld a múltat, hogy ismerd a jelent, és munkálkodhass a jövendőn.” Beszédében a Szilágyság történelmi személyiségeire és kulturális értékeire utalt, kiemelve a Báthoryak, Wesselényiek és Bánffyak örökségét, valamint Arany János és Ady Endre kulturális hagyatékát. Úgy fogalmazott, hogy a történelmi emlékek megőrzése mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a jelenre és a jövőre. Kémer ennek egyik példája, hiszen a településen az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg. A templomkertben felállított Szent Korona-emlékhelyet olyan jelképként értékelte, amely a magyar államiságra, a kereszténységre, a nemzeti összetartozásra és az identitásra emlékeztethet.

Az emlékhely létrehozásának történetét Kocsis László, az Erdélyi Rend alapító tagja ismertette. Mint mondta, Vitéz Kerecsen László törzskapitány, hagyományőrző koronaőr immár a 25. Szent Korona-másolatot adományozta, ezúttal Kémernek. Az emlékhely megvalósításában több személy és közösség is szerepet vállalt, köztük az alkotó Sipos Béla, Sallós László Zoltán és felesége, Erzsike, valamint Gellért Gyula, Pap Zoltán és a Kémerhez kötődő Meleg testvérek, Vilmos és Attila.
Az ünnepi eseményen Sallós László Zoltán, a Pro Szentjobb Alapítvány elnöke, Nagyvárad Szék Vitézi hadnagya és megbízott székkapitánya átadta az Adományozó Okiratot, majd ünnepélyes keretek között felkötötték a Kémer nevét viselő emlékszalagot a zászlóra. Ezt követően Meleg Vilmos és Meleg Attila leleplezte a templomkertben felállított Szent Korona-másolatot, amely előtt a jelenlévők koszorúkkal rótták le tiszteletüket. Az új emlékhelyet Balázs Pál református lelkipásztor áldotta meg, majd a helyi baptista fúvószenekar közreműködésével felcsendült a Himnusz. A közös éneklés és a koszorúzás méltó lezárása volt az ünnepélyes avatási mozzanatnak.
Közel egymillió eurós beruházással újult meg az iskola
A Szent Korona-emlékhely avatását követően az ünneplők átmentek a kémeri általános iskolához, ahol átadták a felújított tanintézményt. Szabó Levente polgármester beszédében büszkeségének adott hangot a kémeri közösség teljesítménye miatt, és kifejezte köszönetét mindazoknak, akik hozzájárultak a projekt sikeres megvalósításához.
Mint mondta, a munkát közösen vitték véghez, és bár tavaly szeptemberben szinte csak a négy fal állt, azóta az épület teljesen megújult. A beruházás összértéke megközelíti az egymillió eurót, és emellett korszerű felszereléssel és jobb körülményekkel látták el az oktatási intézményt. A községvezető hangsúlyozta: számára nem önmagában a beruházás összege a legfontosabb, hanem az, hogy az iskola megteljen élettel, a pedagógusok és a diákok lelkiismeretesen dolgozzanak, tanuljanak, valamint, hogy a kémeri fiatalok büszkén mondhassák el magukról, hogy ebben a faluban születtek.
Korszerű körülmények a kémeri gyerekeknek
Seres Dénes parlamenti képviselő az iskola átadásán arra hívta fel a figyelmet, hogy a felújított intézmény kézzelfogható példája annak, hogy Kémer fejlődik. Mint mondta, a gyerekek immár korszerű körülmények között készülhetnek a 21. század kihívásaira. Beszédében kitért arra, hogy a beruházás megvalósítását szigorú határidő nehezítette, mert a munkálatokat augusztus 31-ig kellett befejezniük, és a kémeri vezetőség, valamint a közösség kitartásának köszönhető, hogy teljesítették a vállalást. A képviselő ugyanakkor hozzátette, hogy a közösség következő céljai között az elemi iskola újjáépítése szerepel.

Dari Tamás alprefektus szintén a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolódását emelte ki. Úgy fogalmazott, hogy az új út és a megújult iskola egyaránt új arcot ad Kémernek. Az iskola kapcsán kiemelte, hogy a korszerűsített épület európai színvonalú oktatási körülményeket biztosít a kémeri gyerekeknek és pedagógusoknak. Gheorghe Bancea főtanfelügyelő és Opoliciuc Mihai romántanár is köszöntötte a jelenlévőket, gratuláltak a megvalósult beruházásokhoz, és örömüknek adtak hangot, hogy az iskola épülete megújulhatott, korszerűbbé és a diákok számára komfortosabbá válhatott.
Az iskola a közösség egyik biztos pontja
Thököly Vajk kinevezett helyettes igazgató hangsúlyozta: a megújult iskola átadása nem csupán egy épület felújításáról szól, hanem arról is, hogy a közösség ismét bizonyította, fontos számára a gyermekek jövője és az oktatás. A modern, szebb és méltóbb környezet mostantól a diákok és a pedagógusok rendelkezésére áll, ugyanakkor a felújított épület megóvása és tartalommal való megtöltése a közösség közös felelőssége.
A szalagvágást követően a résztvevők megtekintették a kívül-belül megújult iskolaépületet. Az ünnepi eseményt a helyi diákok színvonalas néptáncműsora gazdagította, amely méltó módon adott bizonyságot arról, hogy a megújult iskola falai között van kiért dolgozni, van kinek jövőt építeni, és van miért folytatni a közös munkát.
A kémeri kettős ünnep egyszerre szólt az örökség megőrzéséről és a jövő építéséről: a templomkertben felállított Szent Korona-emlékhely a történelmi és nemzeti emlékezetet erősítheti, a megújult iskola pedig a település következő nemzedékeinek biztosít korszerűbb környezetet a tanuláshoz. A két avatás mögött a helyi közösség összefogása áll: megőrizni azt, ami a múltból érték, és olyan körülményeket teremteni, amelyek között a fiatalok itthon tervezhetik a jövőjüket.
CSAK SAJÁT