Kettős gyilkosság: leváltotta a belügyminiszter a megyei és a városi rendőrség vezetőit

Elrendelte Lucian Bode belügyminiszter a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének és helyettesének, valamint az Oneşti-i Városi Rendőrség vezetőjének és helyettesének leváltását az moldvai városban történt túszdráma és kettős gyilkosság miatt.

A tárcavezető ugyanakkor ügyészségi vizsgálatot kért a rendőrségi beavatkozás ügyében szolgálati hanyagság miatt.

Szerda esti sajtótájékoztatóján a miniszter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának, és ismertette az előzetes vizsgálatok eredményeit. Elmondása szerint a Bákó megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetője későn ment ki a helyszínre, mert alábecsülte az esemény fontosságát.

„Bár az elkövető több ízben is azzal fenyegetőzött, hogy erőszakhoz fog folyamodni, nem rendelték el a törvény által előírt intézkedéseket. A megyei rendőr-főkapitányság vezetősége nem vett figyelembe minden rendelkezésére álló adatot, ugyanakkor nem tájékoztatta pontosan és teljes körűen a felettes szerveket további erőforrások mozgósítása érdekében" – fogalmazott.

Bode kiemelte: az oneşti-i rendőrség vezetője és annak helyettese figyelmen kívül hagyta az elkövető múltbeli magatartásával kapcsolatos információkat, és nem dokumentálták megfelelően a korábbi fenyegetőzéseket. A miniszter szerint ugyanakkor nem volt megfelelő kommunikáció azok között, akik a parancsokat adták, így nem volt összehangolt az akció, és senki nem vállalta a felelősséget a történtekért.

Gheorghe Moroşan ellen minősített emberölés miatt vizsgálódnak az ügyészek, és amint egészségi állapota megengedi, ki fogják hallgatni. A 68 éves férfi hétfőn túszul ejtett két munkást egy oneşti-i tömbházlakásban, majd a rendőrséggel folytatott többórás tárgyalás után halálra késelte őket. A rendőrök ekkor betörtek a lakásba és meglőtték. Az egyik áldozat a helyszínen, a másik a kórházban halt meg. Moroşant szintén kórházba vitték.

A lakás, ahol az eset történt, korábban az ő tulajdonában volt, azonban kényszervégrehajtás miatt elveszítette. Az elkövetőt korábban már több ízben (1987-ben, 1991-ben, 1992-ben és 2010-ben) is elítélték, többek között ittas vagy kábítószer hatása alatt való gépkocsivezetés miatt.

(Nyitóképen: Lucian Bode belügyminiszter | Forrás: Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?