Túszdráma Oneşti-en: kilenc gumilövedéket műtöttek ki a kettős gyilkosság elkövetőjéből

Az oneşti-i kettős gyilkosság elkövetőjét megműtötték, állapota stabil, folyamatosan négy rendőr őrzi az oneşti-i városi kórházban, ahol a gumilövedékeket eltávolító beavatkozásoknak vetették alá.

Ana Maria Băncescu, a kórház orvosigazgatója elmondta, a páciens állapota jelenleg stabil, de még felléphetnek műtét utáni szövődmények, mivel kilenc gumilövedéket kellett kioperálni belőle. A műtétet végző sebészek szerint a lövedékek nem érintettek létfontosságú szerveket. Hozzátette, a férfit át fogják szállítani egy másik kórházba, mivel náluk, COVID-háttérkórház lévén, nagyon korlátozott a nem koronavírusos pácienseknek szánt helyek száma.

Az igazgató szerint a férfi nagyon zaklatott volt, amikor a kórházba vitték. A műtét előtt azt mondta az orvosoknak, hogy szívbetegségben szenved, és emiatt kezelés alatt áll, továbbá azt is, hogy nincs nyilvántartott pszichiátriai betegsége. Mihelyt egészségi állapota lehetővé teszi, Gheorghe Moroşant ki fogják hallgatni az ügyészek.

Mint korábban írtuk, a 68 éves férfi hétfőn túszul ejtett két munkást egy oneşti-i tömbházlakásban, majd a rendőrséggel folytatott többórás tárgyalás után halálra késelte őket. A rendőrök ekkor betörtek a lakásba és lelőtték. Az egyik áldozat a helyszínen, a másik a kórházban halt meg. Moroşant kórházba vitték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A lakás korábban az ő tulajdonában volt, azonban kényszervégrehajtás miatt elveszítette. Moroşant korábban már több ízben - 1987-ben, 1991-ben, 1992-ben és 2010-ben - is elítélték, többek között ittas vagy kábítószer hatása alatt való gépkocsivezetés miatt.

Florin Cîţu kormányfő minél gyorsabban lefolytatott belső vizsgálatot kért az ügyben Lucian Bode belügyminisztertől. „Beszéltem Bode miniszter úrral erről az ügyről, és gyors vizsgálatot kértem, illetve azt, hogy ha kiderül, a rendőrségi alkalmazottak vétkesek az ügy fejleménye miatt, hozza meg a kellő intézkedéseket” - jelentette ki szerdán a kormányfő.

(Címlapfotó: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?