Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn az egészségügyben
Hétfőn 9 és 11 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az állami egészségügyi rendszerben dolgozók, a Sanitas szakszervezeti szövetség pedig bejelentette, hogy július 28-án általános sztrájkot indít, ha a kormány nem módosítja az új bértörvény tervezetét.
A Sanitas szerint a kormány társadalmi egyeztetés nélkül készítette el a közszféra új bérezési törvényének tervezetét, amely továbbra is jelentős bérkülönbségeket tart fenn az egészségügyi dolgozók között, és egyes alkalmazottak fizetésének csökkenését is eredményezheti.
A szakszervezet kifogásolja, hogy a tervezet jelentősen átalakítaná a pótlékok rendszerét. Álláspontjuk szerint ezek nem kiváltságok, hanem a munkával járó kockázatok ellentételezését szolgáló jogos juttatások. Példaként említették, hogy az éjszakai, hétvégi vagy ünnepnapi munkáért tervezett 3–5 lejes óránkénti pótlék méltatlanul alacsony, és demotiváló az egészségügyi dolgozók számára.
A Sanitas szerint az új szabályozás következtében az egészségügyi alkalmazottak több mint 30 százaléka egyáltalán nem részesülne pótlékban, noha munkakörülményeik nem változnának. Emellett továbbra is hátrányos helyzetben lenne a kórházi adminisztratív személyzet, valamint a szociális ellátórendszer dolgozói.
A szakszervezet hangsúlyozta, hogy a tiltakozás nem a betegek ellen irányul. A figyelmeztető és az esetleges általános sztrájk idején is biztosítani fogják a sürgősségi és alapvető egészségügyi ellátást, így a páciensek nem maradnak ellátás nélkül.
A Sanitas közölte, hogy addig folytatják a tiltakozó akciókat, amíg a kormány nem tér vissza a tárgyalóasztalhoz, és nem dolgoz ki a szakszervezetekkel közösen olyan bértörvényt, amely az egyenlőség, az átláthatóság és az egészségügyi dolgozók munkájának valós elismerése alapján készül.
Az általános sztrájk meghirdetéséről a Sanitas országos tanácsa döntött, amely szerint július 28-tól az ország valamennyi állami egészségügyi intézményére kiterjedhet a munkabeszüntetés.
CSAK SAJÁT