Két központ egy országnyi gyermekre – Rafila regionális hálózatot tervez a fiatalok drogfogyasztásának kezelésére

Hiába végzünk drogteszteket, ha azt semmi egyéb lépés nem követi – vélekedett Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter szerint a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos problémák a felnőtteket is érintik, ezért olyan megoldást kell kidolgozniuk, amelyek nekik is segítenek.

Fotó: Alexandru Rafila Facebook-oldala

„A közvélemény érzékenyebb, amikor a kábítószer-fogyasztás a gyermekekről szól, de a probléma a felnőtteket is érinti, ezért olyan megoldásra van szükség, ami nekik is segít. Dolgozunk egy projekten, mert az esetleges teszteléseken túlmenően más intézkedésekre is szükség van” – idézte a tárcavezetőt a Digi24.

Rafila szerint pszichológiai szaktanácsadást kellene biztosítani az érintetteknek, ugyanakkor az akkut függőséget is kezelni kell. „Jelen pillanatban tizenegy pszichiátriai kórház kezeli a függőséget, de a gyermekek esetében csak kettő. Ki akarunk fejleszteni egy regionális hálózatot, hogy minden térségben legyen egy központ a gyermekek számára” – jelentette be. Hozzátette: a szülők sokszor vonakodnak az ilyen rehabilitációs központoktól, mert a pszichiátriai intézetekhez kacsolódnak, de ennek nem kell így lennie. „Vannak magán központok is, ők tanácsokat adhatnak abban, hogy hogyan ültessük át a pozitív példát az állami szférába” – mondta, megjegyezve, hogy a stigmatizálás elkerülése érdekében ezen szolgáltatásokat ki kell majd vonni a pszichiátriai intézetek égisze alól. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?