Kelemen Hunor: „az önkormányzatok ügyeinek megoldása fontosabb az imázsépítésnél” 

Ha a kormány figyelembe veszi az RMDSZ javaslatait, a szövetség nem fogja aláírni az ellenzék bizalmatlansági indítványra vonatkozó kezdeményezését - mondta az RFI román nyelvű adásának Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök arról is tájékoztatott, hogy még tárgyalnak a kormánnyal, s a hiánycsökkentő intézkedéscsomag végső szövegét akarják látni, amelyet a Ciolacu-kabinet jövő héten fogad el, majd a parlament elé kerül. 

„Amennyiben sikerül megoldani tárgyalások révén néhány, a helyi autonómia elvéhez, a szubszidiaritáshoz kapcsolódó kitételt, hogy ne avatkozzanak be a helyi hatóságok dolgába, s még néhány ezzel kapcsolatos adóügyi kérdést, akkor nem írjuk alá a bizalmatlansági indítványt” - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az indítványnak jelen állás szerint nem lehet akkora támogatottsága, hogy megbuktassa a kormányt. „Számunkra az sem mellékes: imázsépítő játszmába veszünk részt, avagy megpróbálunk megoldani valamit a helyi közösségek és a vállalkozások számára? Nekünk a problémák megoldása van az első helyen, nem az imázsépítés. Értem a bizalmatlansági indítvány szükségességét, de éppúgy értem az önkormányzatok, a helyi közösségek, az üzleti világ sürgetését” - mondta a rádióinterjúban Kelemen Hunor.     

Kelemen Hunor: várjuk a kormány véglegesített tervét Fotó: Agerpres          

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője megkeresésünkre megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek a szövetségnek a kormány irányába megfogalmazott feltételeit illeti. Eszerint a szövetség azt várja a kabinettől, hogy a hiánycsökkentő intézkedéscsomagban emeljék meg a szerencsejátékokra kiszabott adó mértékét, a luxusadó jusson vissza az önkormányzatokhoz, szüntessék meg a regionális adóhatóságokat (ANAF), a bankok többletadóját ne lehessen ráterhelni a pénzintézetek klienseire kamatemelés formájában, tekintsenek el a kulturális intézmények összevonásától és vegyék ki a tervezett intézkedések közül, az önkormányzatok számára megszabott 2,5 százalékos támogatási korlátot. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?