Kelemen Hunor: Nincs nemzeti egység az erdélyi magyarok nélkül (VIDEÓ)

Éles bírálattal reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezésére, amely a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának megszüntetését célozza. A politikus kedden reggel a Kossuth Rádióban hangsúlyozta: az ilyen javaslatok nem a nemzetegyesítést szolgálják, hanem megosztó nemzetfelfogást képviselnek.

Mint ismert, Dobrev Klára, a DK elnöke vasárnap jelentette be, hogy pártja törvényjavaslatot nyújt be a határon túli magyarok szavazati jogának eltörléséről, valamint az általuk „arányosabbnak” nevezett választási rendszer visszaállításáról.

A javaslatot – eltérően a korábbi gyakorlattól – már a jelenlegi parlamenti ciklusban benyújtanák. Dobrev Klára szerint nem véletlen, hogy mintegy félmillió határon túli magyar regisztrált a közelgő választásokra, és úgy véli, a Fidesz ezek nélkül a szavazatok nélkül könnyen elveszíthetné az országgyűlési választást.

A 21. században a nemzet fogalma nem a határok mentén értelmezendő | Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala
Kelemen Hunor ezzel szemben világossá tette: a 21. században a nemzet fogalma nem a határok mentén értelmezendő. „Nincs nemzeti egység az erdélyi magyarok nélkül” – fogalmazott, hozzátéve: az RMDSZ azt az elvet vallja, hogy a nemzet közös felelősségvállalás és közös jövőkép, amelybe beletartozik az állampolgárság és az azzal járó jogok teljes köre is.

Az RMDSZ elnöke szerint a DK javaslata egy olyan korszakba vezetne vissza, amelyet a határon túli magyar közösségek már maguk mögött szeretnének hagyni. „A megosztó nemzetvízió nem nemzetegyesítés” – hangsúlyozta, és elfogadhatatlannak nevezte azt a gondolatot, miszerint azok, akik nem Magyarország jelenlegi határain belül élnek, csak részben lennének a nemzet tagjai, például csupán nyelvi vagy kulturális értelemben.

Kelemen Hunor emlékeztetett arra is, hogy a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga eleve korlátozott: levélben kizárólag az országos pártlistákra voksolhatnak. „Ez tulajdonképpen fél szavazati jog, hiszen az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon nem szavaznak a határon túli magyarok, akik nem élnek Magyarországon. A szavazati jog megvonása az eltaszítás és a megosztás politikai üzenetét hordozná, amit az RMDSZ nem tud támogatni” – szögezte le Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke úgy látja, a kérdés felmelegítése elsősorban kampánycélokat szolgál. „Egy nagyon éles választási kampányban egyesek kapkodnak, és olyan ügyekhez nyúlnak vissza, amelyekről azt hittük, már lezártuk” – mondta. Ugyanakkor bízik abban, hogy a Magyar Országgyűlés határozottan elutasítja majd a kezdeményezést, amelynek szerinte nincs valódi társadalmi többségi támogatása, de alkalmas feszültségkeltésre.

Kelemen Hunor jogi és morális szempontból is elfogadhatatlannak nevezte az állampolgárok közötti különbségtételt. Mint hangsúlyozta, a magyar állampolgársággal alapjogok járnak, függetlenül attól, hogy az érintett az ország határain belül vagy kívül él. Felidézte: a határon túli magyarok nem szavaznak az önkormányzati választásokon, hiszen nem az adott településen élnek, az európai parlamenti választásokon pedig ott voksolnak, ahol életvitelszerűen tartózkodnak. A nemzeti parlamenti választások azonban más logika szerint működnek, és számos országban bevett gyakorlat, hogy az állampolgársággal rendelkezők – lakóhelytől függetlenül – részt vehetnek rajtuk.

Az RMDSZ elnöke külön kitért a 2010 utáni magyar kormányzati politikára is, amelyet valódi paradigmaváltásként értékelt. Szerinte ez nem pusztán deklarált felelősségvállalás volt, hanem a nemzetegyesítés 21. századi újragondolása, amely példátlan az elmúlt több mint száz évben. „Megváltoztatta azt, hogyan tekintünk egymásra a Kárpát-medencében, hogyan tudunk együtt gondolkodni, tervezni és felelősséget vállalni egymásért” – fogalmazott.

Kelemen Hunor szerint a nemzetegyesítés egyben jóvátétele is a 20. század traumáinak. Úgy látja, az erdélyi magyarok körében erős az a meggyőződés, hogy a magyar nemzet egységes, és a fizikai országhatárok nem szakíthatják szét. „Elég volt a megosztottságból” – mondta –, és hangsúlyozta: az erdélyi magyar közösségek pozitívan élik meg ezt a szemléletet, és a magyar nemzet többsége is így tekint rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?