Jól halad a hóeltakarítás a Transzfogarason, heteken belül megnyithatják

„Sok volt, kevés maradt” – fogalmazott hétfőn a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) a Facebook-oldalán, amikor a Transzfogaras úton zajló hóeltakarításról számoltak be.

Tájékoztatásuk alapján több munkagépük dolgozik a magashegyi út megtisztításán, de még mindig vannak helyek, ahol továbbra is három méter feletti a hóréteg.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy jól halad a munka, közel járnak ahhoz, hogy megnyithassák Románia látványos útját a forgalom előtt. Bejelentették, hogy a tervek szerint június derekára lesz járható az út.

Arról már korábban írtunk, hogy amikor az útkarbantartók elkezdték a hóeltakarítást már jelezték, hogy arra törekszenek, hogy a jóval a szokásos július elsejei időpont előtt megnyissák az utat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?