Ismert üzletemberek is beiratkoztak az AUR-ba

A Nemzeti Identitás Ereje nevet viselő alakulat is csatlakozott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) köré szerveződő pártszövetséghez - nyilatkozta kedden az AUR elnöke.

George Simion a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, egyre több ember lép be a pártjába, és egyre több alakulat csatlakozik az „AUR-projekthez". A Republikánus Párt és a Nemzeti Parasztszövetség után a Nemzeti Identitás Ereje is belép abba a szövetségbe, amely az „autentikus szuverenista pólust" képviseli majd a jövő évi választásokon - jelentette ki. Simion szerint két nagy „hadtest" fog egymásnak feszülni 2024-ben: a PSD-PNL-féle „úgynevezett demokratikus erőknek és az örök RMDSZ-nek" az AUR köré szerveződő koalícióval kell megküzdenie.

George Simion szélesíteni igyekszik támogatói körét. Fotó: George Simion Facebook oldala

Az Agerpres által idézett ellenzéki politikus elmondta, hogy pártja meg akarja nyerni a jövő évi európai parlamenti választásokat, minél több polgármesteri és megyei tanácselnöki tisztséget szeretne megszerezni, a parlamenti és az elnökválasztáson pedig „50 százalék plusz egy szavazat" megszerzése a cél. „Ez azt jelenti, hogy jelenleg más pártokban tevékenykedő emberek, közéleti személyiségek csatlakozását is várjuk" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy más vallású személyeket is szívesen látnak.

A Nemzeti Identitás Erejének elnöke, Ilan Laufer korábbi üzleti környezetért felelős miniszter szintén arról beszélt, hogy a pártszövetség létrehozása az egyetlen módja a 2024-es választások megnyerésének és a 33 éve hatalmon levők leváltásának. A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy Mohammad Murad és Sorin Constantinescu üzletemberek beiratkoztak az AUR-ba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?