Iskolanyitás: újabb részleteket árult el a miniszter a heti plusz öt tanóráról

Az ismeretek elmélyítésére használhatják a második félévtől a heti plusz öt órát azok a pedagógusok, akiknek sikerült az online oktatás ideje alatt a teljes tananyagot leadni – részletezte a hét végén a tanügyminiszter a kieső tananyag bepótlásáról szóló sürgősségirendelet-tervezetet.

Sorin Cîmpeanu az Antena3-nak nyilatkozott a jogszabályról, amit szerdai ülésén készül első olvasatban tárgyalni a kormány. Mint korábban írtuk, a tervezet szerint a második félévtől kezdődően, tizenhat héten keresztül, heti legkevesebb plusz öt órában kell majd bepótolniuk az iskolában az online oktatás miatt kiesett tananyagot a diákoknak.

A tanügyminiszter pontosította azt is, hogy az ismeretek elmélyítésére szánt pluszmunkáért ugyanúgy bruttó 100 lejt kapnak a tanárok, mint a tananyag bepótlásáért. A pénzt uniós alapokból fedezi a kormány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Cîmpeanu elmondta, teljes egészében a tanárokon, diákokon és a szülőkön múlik, hová kerül majd a heti órarendbe a tananyag bepótlására szánt öt pótóra, a tanfelügyelőség és az iskolák vezetősége ebbe nem szól bele. Arra a kérdésre, hogy a pótórákat tehetik-e szombatra is, a miniszter ugyanazt mondta: „Erről a pedagógusoknak a gyerekekkel kell egyeztetniük, a szülők bevonásával”.

(Címlapfotó: gov.ro)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?