Iskolai zaklatás: vidéki gyermekek célkeresztben

A vidéki gyermekek több mint 93 százaléka szenvedett el legalább egyszer zaklatást az iskolában 2024-ben – derül ki a World Vision romániai szervezetének csütörtökön közzétett felméréséből.

A béke és az erőszakmentesség iskolai napja alkalmából az alapítvány bejelentette, hogy februárban 900 ezer eurós értékű programot indít az iskolai erőszak ellen. A program végrehajtására tavaly hirdették meg uniós társfinanszírozással a SAVE (School Anti-Violence Ecosystem) elnevezésű pályázatot, amelyen 35 civil szervezet nyert támogatást – tájékoztatott közleményében az alapítvány.

A vidéki gyermekek több mint 93 százaléka szenvedett el legalább egyszer zaklatást az iskolában 2024-ben | Illusztráció: Pexels

Az Agerpres beszámolója alapján a Vidéki gyermekek jólléte című jelentés szerint a szóbeli erőszak az agresszió fő formája, amelyet a gyermekek az iskolai környezetben tapasztalnak. Az esetek körülbelül egyharmadában (31 százalék), amikor a gyerekeket nyilvánosan megalázták, megszégyenítették az osztálytársak előtt, a tanár volt az „agresszor”.

A közlemény szerint a szülők 43 százaléka és a gyerekek 29 százaléka állította azt, hogy a zaklatás bejelentése után nem történt semmilyen intézkedés. Az általános és középiskolások 40 százaléka nem tudja, hogy van-e iskolai tanácsadó az iskolájában. A tanárok 37 százaléka úgy érzi, hogy kevéssé vagy egyáltalán nem képzett az erőszakot elszenvedő gyermekek azonosítására. Az iskolában történő zaklatásokkal kapcsolatban a tanároknak csak 45 százaléka állította azt, hogy „tudja, mit kell tennie” – részletezte a felmérés eredményeit az alapítvány közleménye.

„Már tudjuk, hogy a legtöbb diák (több mint a felük) az osztályfőnökének szólna, ha bántalmazást észlelne környezetében, egyharmaduk az osztálytársaival vagy az iskolaigazgatóval beszélne erről, és csak egynegyedük fordulna a szüleihez. Az iskolában a gyerekeknek biztonságban kell érezniük magukat, és tudják, hogy meghallgatják és megértik őket, ha nehézségeik vannak” – fogalmazott Mihaela Nabăr, a World Vision romániai szervezetének vezérigazgatója.

Az alapítvány vezetője szerint fontos megteremteni egy tiszteleten, empátián alapuló oktatási környezetet, ahol szükség esetén a beavatkozás gyors, és a gyermekek a zaklatástól vagy megaláztatástól való félelem nélkül fejlődhetnek. Ehhez az iskolákban szükség van olyan szakemberekre, akik támogatják a tanárokat, és segédkeznek egy biztonságos oktatási ökoszisztéma kialakításában.

A World Vision SAVE-programján keresztül finanszírozott projektjeit az ország 20 megyéjében valósítja meg 35 civil szervezet, amelyek az erőszak különböző formáinak megelőzésére és leküzdésére irányuló tevékenységeket folytatnak az iskolákban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?