Iskolából tábor – Új rendeltetést kaphatnak az elhagyatott épületek
Gyermek és ifjúsági táborként „hasznosítanának fel” egykori iskolákat Bihar és Kolozs megyében.
A Bihar megyei projektről épp a héten szavazott a megyei tanács, uniós támogatással építenének a Vaskohhoz (Vașcău) tartozó Vaskohmező (Câmp) faluban tábort. Egy elhagyatott iskola szolgáltatná a helyszínt.
A határozattervezet alapján a több mint 4200 négyzetméteres területen két épületben lennének a szálláshelyek ötven fő számára, míg a különböző tevékenységekhez egy központi, emeletes épületet alakítanának ki. A beruházást mintegy 5 millió euróra becsülik, amihez az észak-nyugati fejlesztési régió ügynökségénél pályáznak támogatásra.
Az egykoron márványáról híres vaskohi környék a megye déli részén, a Bihar-hegység alatt található, több kirándulásra alkalmas természeti látványossággal a környékén. Hasonlóképp Kolozs megye nyugati részén, ahol Visag (Vișagu) egykori iskolájából alakítanának ki diáktábort. Székelyjó (Săcuieni) polgármestere, Gheorghe Cuc a napokban jelentette be közösségi oldalán, hogy a régi épületet szeretnék korszerűsíteni és kibővíteni, hogy táborként szolgálhasson. „Ha minden jól meg és a projekt támogatást kap, rövid időn belül élettel telik meg Visag központja” – mondta az elöljáró, aki már látványterveket is bemutatott.
Emlékezetes, hogy amikor tavasszal Nagyváradra látogattak a magyarországi parlament nemzeti összetartozás bizottságának képviselői, a helyiek egyebek mellett az ifjúsági táborok hiányát említették nekik és annak megvalósításához kértek segítséget. Szerintük annak nincs intézményes kerete, amelyt ezt megszervezné.
CSAK SAJÁT