Iohannis üdvözölte, hogy Ukrajna elismeri a román nyelvet a román kisebbség hivatalos nyelvének

Üdvözölte szerda este Klaus Iohannis Ukrajnának azt a döntését, hogy elismeri a román nyelvet az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelvének.

„Üdvözlöm, hogy az ukrán kormány gyakorlatba ültette azt a megállapodást, amelyet a múlt héten Bukarestben Zelenszkij elnökkel kötöttem az úgynevezett moldáv nyelv kérdésében. Ez fontos lépés a Románia és Ukrajna közötti erős stratégiai partnerség kiépítésében” – írta az államfő az X közösségi oldalon.

Az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy mától az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldáv – jelentette be Marcel Ciolacu Kijevben a szerdai ukrán-román kormányülés végén.

Fotó: presidency.ro

A miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajna és a Moldovai Köztársaság mielőbbi uniós csatlakozásához szükség van a kisebbségi jogok európai követelményeknek megfelelő védelmére. Ez szerinte Romániában meg is valósult, így a jelenlegi romániai kisebbségvédelmi törvények követendő példaként szolgálhatnak az ukrán jogalkotók számára.

Ciolacu elmondta, az ukrán miniszterelnökkel ápolt viszonya már túlhaladt az ígérgetések szintjén, és a két kormány együttes ülésén eldöntötték, hogy az Ukrajnában élő románok nyelve hivatalosan is a román.  

Mint írtuk, a moldovai nyelv elismerésének megszüntetésével egy régi román kívánságot teljesítettek ugyan az ukrán hatóságok a szerdai, román-ukrán közös kormányülésen, arról azonban Kijevben nem volt szó, hogy az ukránosítást célzó, a román, de a többi – így a kárpátaljai magyar – kisebbséget is érintő diszkriminatív oktatási törvényen változtatnának.   

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?